Szabó Zsófi és Shane Tusup: mikor hazudtak?

Shane Tusup
Vágólapra másolva!
Bár a kapcsolatukat tökéletesnek mutatták, Szabó Zsófi és Shane Tusup váratlanul, egy-egy fotóval jelentették be, hogy felbontották az eljegyzésüket. A volt sorozatszínésznő - a látszat szerint - nagyon boldognak tűnt, állítólag már az esküvőt is tervezték, de úgy tűnik, véget ért a hirtelen jött szerelem. Ezt nem mindenki hiszi el, már olyan elméletek is olvashatók a kommentek között, hogy az "eljegyzésünket felbontottuk" egy médiahack, és azt jelenti, hogy teljes titokban össze is házasodtak. Ez a kedvesebb vélemény. A másik, hogy semmilyen kapcsolatuk nem is volt, egyszerűen a szereplés lehetőségéért hazudoztak. 
Vágólapra másolva!

Bulvárnyelven, gyorsan komolyra fordult Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolata, ami elmondásuk szerint tavaly ősz elején kezdődött. Shane Tusup, akit korábban Hosszú Katinka férjeként és edzőjeként ismert meg a világ - tegyük hozzá: élete egyetlen sportsikere a zseniális magyar úszónőhöz kapcsolódik - , nyár végén szakított Courtney Brewerrel, akivel a válása után élt. Szabó Zsófi is elvált, ő 2021 elején beszélt nyilvánosan először arról, hogy Kis Zsolttal zátonyra futott a házassága.

Eleinte csak lesifotók készültek róluk, majd kiderült, hogy Shane Tusup a tévésnél töltött egy éjszakát, illetve egy kávézóban is lefotózták őket, amikor megölelték egymást. Decemberben már vállalták, hogy egy párt alkotnak, Szabó Zsófi ekkor nagyon optimistának tűnt.

De nem sietünk, és nem tervezünk előre. Kiélvezzük a jelent. Shane mellett újra boldog nő vagyok" - ismételgetgte a szokott közhelyeket egy interjúban, majd az oldukra is felkerültek a közös, szerelmes képek, a karácsonyt is együtt töltötték. Vagy ezt mondták.

Monacóban lett állítólag menyasszony Szabó Zsófi

Bár arról meséltek, hogy válásaik és csalódásaik után nem akarnak kapkodni, februárban már azzal kerültek a címlapokra, hogy jegyesek.

Shane Tusup Monacóban feleségül kérte a műsorvezetőt, aki - csodák csodájára - igent mondott, a hatalmas gyűrűt pedig rögtön meg is mutatták a rajongóknak.

"2022.02.22 22:22-kor azt mondta, szeretné ha együtt élnénk le életünk. Megkérdezte szeretném-e... Szeretném!" - állt a képek mellett.

A lánykérést az úszóedző is megosztotta követőivel, ő úgy fogalmazott:

"2022.02.22 22:22-kor a világ legszerencsésebb férfiává tett. Életem szerelme igent mondott."

Ezek után még több szerelmes kép és nyilatkozat következett, alig egy hónapja így köszöntötte a vőlegényét Szabó Zsófi a születésnapján. "Kedves Shane! Tudom, hogy ez nem az én napom, de amióta Veled vagyok, minden nap mosolyogva ébredek. Szeretem, hogy vicces vagy.

Boldog születésnapot" - fogalmazott a videó mellett a köszöntésben, a válaszra pedig nem kellett sokat várni, és elhangzott egy nagyon fontosnak szánt gondolat is az esküvőjükkel kapcsolatban.

"Köszönöm szépen kicsim! A videó elképesztő lett. Minden veled töltött nap hihetetlen érzés számomra!

Szeretni foglak örökkön-örökké" - írta a 34. születésnapját ünneplő Shane áprilisban.

A videóban feltűnt a közösen varratott tetoválásuk is: a volt sorozatszínésznő és az edző az év elején két, egymásba fonódó gemkapocs mintájával üzenték a világnak, hogy összetartoznak. Szabó Zsófinak nem ez az első szerelmi tetoválása, 2012 januárjában Berki Krisztiánnal egymás nevét tetováltatták a gyűrűsujjukra, majd az esküvőjén elhangzott verssor került fel a karjára, ami a férjére emlékeztetheti.

Közben felmerültek pletykák az esküvővel kapcsolatban, melyekre közös menedzserük reagált: "Valóban még az idén tervezik az esküvőt, de egyelőre semmilyen további részletet nem szeretnénk mondani" - hangzott el, de a készülődésről semmi nem derült ki azóta sem, nem tudni, hogy egyáltalán nekiláttak-e a tervezésnek.

Shane még az anyák napját sem hagyta ki, akkor is nyilvánosan vallott szerelmet: "Boldog magyar anyák napját életem szerelmének! Remélem, csodálatos napod lesz! Ez a nap azért különleges, mert a te csodálatos anyai oldalad volt az első rész, amitől mélyen megszerettem! Annyira büszke és szerelmes vagyok beléd, mint anya és nő! Igazán lélegzetelállító!' - írta május elsején.

Váratlanul felbontották az eljegyzést

Mindenesetre továbbra is nagyon boldognak mutatták magukat, ezért is lepte meg a rajongókat, hogy egy-egy képpel és ugyanazzal a szöveggel bejelentették az eljegyzés felbontását.

Lehet, hogy csak színjáték? Erre is kitérünk, a cikk folytatódik, lapozzon!