Putyin megalázó üzenetet küldött a brit miniszterelnöknek

Vágólapra másolva!
A Nyugat saját magát ejtette csapdába, mert nem volt képes előre látni azokat a tendenciákat, amelyek globális dominanciája gyengüléséhez vezetnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) központjában. Az orosz elnök több nyilatkozatot adott napközben, az egyikben meglehetősen megalázó választ adott arra, hogy a G7-csúcson a brit és a kanadai miniszterelnök azon viccelődött, hogy - Putyinhoz hasonlóan - vetkőzzenek félmeztelenre.
Vágólapra másolva!

– mondta Putyin, aki hozzátette azt is, hogy egyetért a néhai orosz költő, Alekszandr Puskin szavaival, aki azt mondta, egy emberben mindent harmonikusan kell fejleszteni, a lelket és a testet is.