Máris vége a felhőtlen tavasznak

tavasz, eső, időjárás, borult, felhős, város, Budapest, esernyő
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Kedd
Délelőtt sok napsütésre számíthatunk, délután gomolyfelhők érkeznek, melyekből főleg északkeleten és délnyugaton zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. 17 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerda
Változóan felhős időre van kilátás, többórás napsütés mellett. Nem lesz csapadék, és a szél is mérsékelt marad. 15-20 fok valószínű.

Csütörtök
Egyre vastagabb fátyolfelhőzet érkezik északnyugat felől, ám ebből sehol sem alakul ki csapadék. A délnyugati szél megélénkül. 15 és 22 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Péntek
Az erősen felhős égből a nap második felétől fordul elő zápor, eső. Néhol zivatar is kialakulhat. Eleinte a DNy-i, majd az ÉNy-i szél erősödik meg. 15-20 fokos tavaszi meleg lesz.

Szombat
Átmenetileg csökken, majd délutántól ismét megnövekszik a felhőzet. Szórványosan lehet zápor. Az északnyugati szél gyakran lesz erős. 17-19 fok várható délután.