A 81 éves államtitkárt próbálta zaklatni a Momentum, miután leszedték az építési védőkorlátot

Ismét szánalmasra sikerült a Momentum akciója
Vágólapra másolva!
Ismét akciózott a Momentum, Hadházy Ákossal karöltve megint szétszerelték a Karmelita kolostor közelében az építkezés miatt felállított korlátot. Az akcióról a volt indexesek blogja, a Telex Fónagy János miniszterhelyettest is kérdezte, aki a Karmelitában tartott miniszterhelyettesi értekezletről távozott éppen. A Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc ekkor próbált meg feltűnősködni a kamerák előtt.
Vágólapra másolva!

Nevetségesen ugrabugrálva egy táblát próbált meg átadni Fónagy Jánosnak Gelencsér, miközben a Telex a Momentum akciójáról kérdezte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárát.

Fónagy János egyébként a Telex kérdésére azt mondta, neki nem tűnt fel se a kordon, se az, hogy elbontották.

A Momentum egyébként nem először akciózik a Karmelita kolostor melletti építési területen, még március 15-ét is úgy ünnepelték, hogy szétszerelték a biztonsági kerítést.

Az akcióról készült képeken látszik, hogy a momentumosok láthatóan nem szoktak hozzá a kétkezi munkához, hiszen az egyszerű fémrudakból álló korlát szétszereléséhez is kesztyűt húztak.

Ismét szánalmasra sikerült a Momentum akciója Forrás: Facebook

Ha ez az ismételt akció egyébként nem lett volna elég nevetséges, később az is kiderült, hogy

a momentumosokban cseppnyi tisztelet sincs a náluk tapasztaltabbak, vagy az idősebb generáció iránt.

Gelencsér Ferenc ugyanis a Karmelitából éppen távozó Fónagy Jánossal próbált kekeckedni, de csak szánalmas szemtelenkedés lett a vége. Fónagy János egyébként már 1998-ban is államtitkár volt, amikor a momentumosok nagy része még bőven óvodába járt. Az egész életét keményen végigdolgozó Fónagy János egyébként most nyáron lesz 81 éves. Őt zaklatta Gyurcsány ifjúsági tagozata.