Meglepő dolog derült ki az állatkínzással vádolt Dollyról

Dolly Roll, Penczi Mária Ilona
Vágólapra másolva!
Újabb információ látott napvilágot Dolly állatkínzási botrányában, megszólalt ugyanis az állatvédő szervezet, amelynek az énekesnő tagja volt.
Vágólapra másolva!

Dolly azt állítja, semmit sem tudott a neve alatt futtatott gyöngyösi kennelről, ahol a menedzsere borzasztó körülmények között tenyésztett kutyákat, de mint kiderült, a több sztárt is tagjai között tudó állatvédő egyesület, a Felidae Hungary valamiért már tavaly kizárta az énekesnőt.

Dolly Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Egyesületünk, a Felidae Hungary Dolly (polgári nevén Penczi Mária Ilona) egyesületi tagságát 2022. november 2-án törölte. Egyesületünk, a sztártagozatunkat is beleértve, a nevezett és környezete állattartási ügyeitől minden tekintetben elhatárolódik. Nyilatkozni az üggyel kapcsolatban nem kívánunk, a hatóságoknak rendelkezésre állunk" – írta közleményben a szervezet elnöke, André Pfeiffenberger.

A Bors megpróbált utánajárni, hogy milyen körülmények vezettek Dolly kizárásához, de a jelenleg is zajló rendőrségi nyomozás miatt az egyesület nem adott ki több információt. Az ügyről a Tények Plusz is készített riportot, erről és a korábbi történésekről itt olvashat.