Vágólapra másolva!
A Lupa-tavon zajló világbajnokságon a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyén Gálicz Péter elképesztő úszást bemutatva bronzérmet szerzett. Kalmár Ákos fél távnál még vezetett, majd a nyolcadik helyen ért célba. A nőknél Rohács Réka szintén nyolcadik lett.

Csütörtökön három magyar versenyzőnek lehetett szurkolni a vizes vb nyíltvízi úszóversenyein. A férfiaknál Kalmár Ákos és Gálicz Péter indult az embert próbáló, 25 kilométeres megmérettetésen, míg a nőknél a 4x1500 méteres csapatversenyben korábban már ezüstérmes Rohács Réka vágott neki a leghosszabb távnak.

A férfiaknál Kalmár kiválóan kezdte a versenyt, másfél órányi úszás után a második volt, majd fél távnál az élre ugrott, míg Gálicz a 17. helyen állt ekkor. Amikor bő egy óra volt még hátra, a címvédő Axel Reymond mögött Kalmár a második volt, és később visszaesett.

Gálicz Péter fantasztikus úszással nyert bronzérmet Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az utolsó ellenőrző pont után - 900 méterrel a vége előtt - a két magyar egymás mellett a hatodik és a hetedik helyen úszott, a véghajrára mindketten úgy érkeztek meg, hogy elérhető volt a dobogó.

Az utolsó erőtartalékokkal Gálicz sáfárkodott tökéletesen és simán szerezte meg a harmadik helyet.

A mezőnyt sokáig vezető Kalmár végül a nyolcadik helyen ért célba.

Kalmár Ákos nyolcadik lett 25 km-en Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 22 éves Gálicz a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte a hazai rendezésű vizes világbajnokságon.

A medencés úszók között Milák Kristóf 100 és 200 méter pillangón diadalmaskodott, a Lupa-tavon pedig a magyar váltó második lett.

A férfiak 25 kilométeres számát az olasz Dario Verani nyerte, miután lehajrázta a legutóbbi két világbajnokságon aranyérmes francia Axel Reymondot.

Rohács Réka ugyanezen a távon nyolcadik helyen végzett a nőknél.

A 22 éves magyar versenyző 5:26:28.6 óra alatt teljesítette a távot.

Rohács a vegyes zónában elmondta, túlzás lenne ugyan kijelenteni, hogy nem volt olyan nehéz ez a verseny, ugyanakkor előzetesen sokkal rosszabbra számított. Hozzátette, alapvetően elégedett a helyezésével, ugyanakkor sajnálja, hogy a táv utolsó szakaszában nem tudott reagálni a riválisok iramváltására, ha ez sikerül neki, akár előrébb is végezhetett volna.

Rohács Réka a bravúros nyolcadik helyen ért célba Fotó: Csudai Sándor - Origo

A női versenyt elképesztő befutó után célfotóval a brazil Ana Marcela Cunha nyerte, ezzel megszerezte ebben a számban az ötödik világbajnoki címét.

Eredmények:
nyíltvízi úszás, férfi 25 km, világbajnok:
Dario Verani (Olaszország) 5:02:21.5 óra
2. Axel Reymond (Franciaország) 5:02:22.7
3. GÁLICZ PÉTER 5:02:35.4
...8. KALMÁR ÁKOS 5:03:51.1

nyíltvízi úszás, nők, 25 km, világbajnok:
Ana Marcela Cunha (Brazília) 5:24:15.0 óra
2. Lea Boy (Németország) 5:24:15.2
3. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 5:24:15.3
...8. ROHÁCS RÉKA 5:26:28.6