10 napig leskelődött szerelme padlásán, hogy megfigyelhesse a nőt

Vágólapra másolva!
A 29 éves Ben Gould egy társkereső oldalon ismerte meg a 37 éves, cornwalli Hayley Smith-t. Kezdetben jól indult közöttük a kapcsolat, olyannyira, hogy a férfi idővel Hayley-hoz költözött. Ám egy váratlan fordulat ennek véget vetett: a férfi volt barátnője felhívta Hayley-t, és közölte vele, hogy még együtt éltek, amikor Ben randizni kezdett más nőkkel. Hayley ekkor kidobta őt, ám Gould nem nyugodott bele. Rendszeresen hívogatta, és üzenetekkel bombázta a nőt, emellett kövekkel dobálta a háza ablakát az utcáról. Ám a legsokkolóbb az volt, hogy tíz napig bujkált a nő házának padlásán - írja a DailyStar.
Vágólapra másolva!

A háromgyerekes anyát annyira megviselték a történtek, hogy talán sosem fog teljesen felépülni.

- idézte fel Hayley.

"Talál sosem fogok felépülni lelkileg a megpróbáltatásokból. Sokkal többet kellene tenni a nők védelméért, hogy ne kerülhessenek ilyen szörnyetegek közelébe"

- tette hozzá.

Forrás: DailyStar

Ezután szöveges üzenetet kapott Bentől, amelyben fotókat is küldött neki arról a házról, ahol a nő egyik barátja lakott, és akinél épp volt.

Hayley ekkor már biztosra vette, hogy a férfi figyeli és zaklatja őt.

És ez még csak a kezdet volt. Később

beköltözött a nő lakókocsijába, és elvitte a kutyáját, majd közölte, hogy az állat elkóborolt, ő pedig megtalálta.

Egy másik alkalommal Hayley-t

felhívta a lánya, és azt a kódot használta, amelyet baj esetén szoktak egymás között. A nő halálra rémült. Hazarohant, és ott találta a férfit a házban.

Ez volt az a pont, amikor a nő értesítette a rendőröket. Ám azok napokig hiába keresték. A rendőrök átkutatták a nő lakását is, és legnagyobb meglepetésükre a padláson találtak rá a zaklatóra.

- mondta Hayley.

Gouldot 20 hétnyi 2 évre felfüggesztett börtönre, és 150 óra közmunkára ítélték.

Hayley túl enyhének találta az ítéletet:

- mondta.