Orbán Viktor: A baloldalt Amerikából pénzelték

Vágólapra másolva!
Aki fizeti a számlát, az rendeli a nótát - mondta Orbán Viktor a Parlamentben arról, hogy a baloldal választási kampányát az Egyesült Államokból pénzelték. A baloldal azért szankciópárti, mert ezt várják tőlük azok, akik a pénzt adják - tette hozzá a miniszterelnök a frakcióvezetőknek adott válaszában.
Vágólapra másolva!

Kettős brüsszeli kudarc

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője úgy reagált a kormányfő napirend előtti beszédére, hogy a mostani helyzetben a brüsszeli elhibázott szankciós politika rengeteg embert hozott válságos helyzetbe, de az európai biztonságpolitika is kudarc, mert nem tudta megakadályozni az újabb konfliktus kialakulását. A képviselő szerint be kellett volna tartani a minszki megállapodást.

Az egyetlen lehetséges dolog, hogy békét kell kikényszeríteni.

Szólt arról is, hogy a kormány nagyban segítette az ukrajnai menekülteket.

Kocsis Máté: Mit ígért a baloldal az amerikai pénzért?

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy Brüsszel korábban azt mondta, hogy a szankciók segítenek megszüntetni a háborút, és nem lesznek káros hatásai az európai gazdaságra. Emlékeztetett arra, hogy Karácsony Gergely korábban éltette a szankciókat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldali képviselők korábban ostobaságnak nevezték a rezsicsökkentést. Kocsis elmondta, hogy a baloldal a válságnak a gonosz vámszedője, ugyanezt csinálták a koronavírus-járvány alatt.

Kocsis Máté felhívta a figyelmet, hogy az uniós pénzből a tanárok, az egészségügyi dolgozók fizetését emelnék. A Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy kétfajta ellenzéki politikus van, az egyik tagja az árnyékkormánynak, a másik szeretne tag lenni. Kocsis elmondta, hogy a Fidesz EP-képviselői semmilyen energiaszankciót nem támogattak.

Kocsis Máté beszélt Márki-Zay amerikai támogatásáról is, és azt kérdezte

Orbán Viktor: A baloldal a háború és a szankciók oldalán áll

Orbán Viktor kormányfő a frakciók felszólalásaira azt mondta, hogy az MSZP, a Jobbik, a DK, a Momentum és a Párbeszéd a háború és a szankciók oldalán áll. Ez hiba, mert a háború és a szankciók ártanak a magyaroknak. A szankciók megszavazása kapcsán azt mondta, hogy az olajszankciók esetében kivételt harcolt ki Magyarország, Szlovákia és Csehország. "Lengyel kérésre nem vétóztam" - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte, a nukleáris termékekre vonatkozó szankciók nem kerülnek napirendre, és a gázszankciókat sem tűzik napirendre. A többi szankció nem vágott a magyarok érdekébe, és ezért nem bontottuk meg az európai egységet. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a rendszerhasználati díj csökkentésével a zöldítést segítik. Az áfacsökkentés azért nem megoldás, mert annak a bevétele a rezsivédelmi alapba kerül, így ezzel is segítik azt, hogy a háztartások 180 ezer forintig kapnak rezsitámogatást. A vagyonadót nem támogatjuk - tette hozzá. A kormányfő közölte, hogy a romákat támogató programokat nem állítják le, és a legszegényebb 300 falut továbbra is támogatni fogják.

2010 óta a kormány visszavásárolta az oroszoknak eladott 25 százaléknyi Mol-részvényt, majd hat interkonnektor épült - mondta a kormányfő. Felidézte a gáztárolók visszavásárlását is. Egyelőre vita van a szélenergiáról a kormányban - tette hozzá. Soha nem látott naperőmű-fejlesztések vannak az országban.

"Önök ezért támogatják a szankciókat, a háborút és a bevándorlást" Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A baloldalt Amerikából fizették

Orbán Viktor elmondta, minél hamarabb orosz-amerikai tárgyalás kell a háború ügyében. Európának arra kell törekednie, hogy a tárgyaláson neki is legyen helye.

Orbán Viktor a Jobbik elnökéről

A kormányfő szerint a nemzetközi vitákban nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, hanem, hogy mi az érdekük, és azt hogyan tudják érvényesíteni. A kormányfő sajnálta, hogy nincs itt a Jobbik elnöke, de ezen nem lepődik meg, mert népszavazás van most egyes háborús területeken, és Gyöngyösi általában ott szokott lenni.

Gyurcsány pedig, ha rongy emberekről beszél, akkor egyeztessen Gyöngyösivel - mondta.


- mondta.

Orbán Viktor a támogatásokról

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a rendszerhasználati díj csökkentésével a zöldítést segítik. Az áfacsökkentés azért nem megoldás, mert annak a bevétele a rezsivédelmi alapba kerül, így ezzel is segítik azt, hogy a háztartások 180 ezer forintig rezsitámogatást kapnak. A vagyonadót nem támogatjuk - tette hozzá. A kormányfő közölte, hogy a romákat támogató programokat nem állítják le, és a legszegényebb 300 falut továbbra is támogatni fogják - tette hozzá.

A teljes baloldal kampányát az Egyesült Államokból fizetik, és ez teljesen elképesztő, erre nem volt példa a rendszerváltás óta, és ezt nem is tagadják - mondta a kormányfő a baloldali kampányfinanszírozási botrányról. Önök azért szankciópártiak, azért bevándorlópártiak és háborúpártiak, mert ezért fizetik Önöket, ezt hallgattuk meg ma.

- mondta a miniszterelnök.