Elképesztő dolgot vallott be Ábel Anita

Ábel Anita
Hazatalálsz
TV2
Ábel Anita
Vágólapra másolva!
Ábel Anita legújabban a TV2 napi sorozatában, a Hazatalálszban látható, melyben Szilvit, az igazgatóhelyettest és az alpolgármester féltékeny feleségét alakítja. Ábel Anita a hosszú, sikeres karrierje ellenére sem tud azonosulni azzal, hogy ismert személy, emiatt sokszor kerül kellemetlen helyzetbe. Egy interjúban a hírnévhez való viszonyáról és ezzel kapcsolatos rossz élményeiről mesélt és arról, hogy volt olyan eset, ami azóta is bántja.
Vágólapra másolva!

Ábel Anita úgy gondolja, hogy jegyesének, Roberto Favarónak köszönheti, hogy mára kiegyensúlyozottabb és sokkal nyitottabb is az emberek felé, ami korábban nem mindig volt így, sőt sokszor nem tudott mit kezdeni a helyzetekkel és visszahúzódó volt.

Ábel Anita és jegyese, Roberto Favaro Forrás: Ábel Anita / Instagram

"Valóban távolságtartó vagyok. Nagyon kevés embert engedek közel magamhoz, nyilván ez egy védekezés. Elképesztően sokat lazított rajtam Roberto, és az a 4 év, amit mi együtt töltünk. Ennél sokkal, de sokkal zárkózottam voltam és tüskésebb.

Mindig megdöbbenek, hogy mennyire tapintatlanok tudnak lenni. Persze vannak, akik borzasztó kedvesek, udvariasak, de nagyon sokan olyan helyzetekben jönnek oda, amikor nem biztos, hogy te erre annyira rá vagy hangolódva, és zavarban is vagyok ettől. Annyira nem foglalkozom azzal, hogy ismert ember vagyok, hogy el is feledkezem erről. Ha ülök a kocsiban, és valaki elém vág, simán kiordítok egyet, és utána gondolkozom, hogy talán nem kellett volna. Talán valahol az én titkom, hogy nekem ez annyira természetes, és nem foglalkozom azzal, hogy ki vagyok, mit jelentek az embereknek" - idézi a Blikk Ábel Anitát, akinek ebből fakadóan volt több kínos élménye is, egyet azonban nagyon megbánt.

"Egy bő tíz éve elmentem egy drogériába, nem volt jó napom, összetörtem az autómat, nem volt kedvem az élethez. Van ilyen, még nekem is, aki egy pozitív személyiség vagyok, de ha lent vagyok, akkor nagyon lent. A pénztáros hölgy meglátott és szeretett volna egy közös szelfit. Mondtam, hogy ne haragudjon, most nem alkalmas.

Elmondtam, hogy ne haragudjon, nagyon rossz napom volt, összetörtem az autóm, de csináljuk meg azt a fotót. Annyira cuki volt, végül mindketten sírtunk; valószínűleg ő sem volt jó passzban" - mesélte a megindító történetet Ábel Anita, aki bár most sem tekint magára hírességként, de Robertóval való találkozása óta jobban kezeli a hasonló helyzeteket.

Ábel Anita a Hazatalálsz sajtóeseményén Fotó: Ladóczki Balázs - Origo