Vágólapra másolva!
A magyar vízilabda-válogatott nagy csatában 11-10-re kikapott a címvédő Olaszország ellen a magyarországi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján szerdán, a negyeddöntőbe jutásért rendezett hétfői mérkőzésen. Märcz Tamás csapata így nem jutott be az elődöntőbe, majd az 5-8. helyért játszik a folytatásban.

A magyar férfi pólóválogatott a Montenegró elleni 12-8-s sikerrel kezdte meg a szereplését a vb-n, majd könnyedén győzte le Brazíliát (20-6) és Grúziát is (18-14). A nehéznek éppen nem mondható csoportból tehát

hibátlan teljesítménnyel az első helyen jutott tovább Märcz Tamás csapata, így közvetlenül a negyeddöntőbe jutott.

A magyar válogatott könnyedén jutott tovább a csoportból Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az olaszok eddigi menetelése már közel sem volt ennyire sima. A rivális Dél-Afrikát nagyon simán, 22-4-re intézte el, majd törölve lett a Kanada elleni mérkőzése, mivel a hírek szerint a tengerentúli gárdából többen megfertőződtek a koronavírussal. Így

a második csoportmérkőzés egyben az elsőségről is döntött, amelyet 14-12-re elvesztettek a spanyolok ellen, így kénytelenek voltak a nyolcaddöntőben is játszani.

Az ausztrálok elleni meccs azonban nem jelentett gondot, Alessandro Campagna csapata nagyon simán, 17-6-ra nyert.

Az előzmények alapján nehéz volt felmérni, vajon hol tart a két csapat, ugyanis a spanyolok elleni vereséget leszámítva az olaszok is csak könnyű meccseket játszottak a negyeddöntőig, ahogy Märcz Tamás csapatának sem kellett különösebben megerőltetnie magát.

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, a legutóbbi öt mérkőzésen egy magyar és két olasz siker mellett két döntetlen született, tehát nagyon kiegyenlített volt a csata.

Érdekesség, hogy ezen meccseken egyszer született egygólósnál nagyobb különbség, éppen vb-meccsen, amikor a magyar férfi vízilabda-válogatott 12-10-es vereséget szenvedett Olaszország ellen a kvangdzsui vizes világbajnokság elődöntőjében. Legutóbb a két válogatott a tokiói olimpián találkozott, akkor 5-5-s döntetlennel ért véget a csoportmeccs. Ezekeből is látszott, hogy bizony Märcz Tamás nem számíthatott könnyű találkozóra.

"Ez a társaság képes arra, hogy mentálisan hangsúlyossá tegye egy pontját a tornának, biztosan mindenki így gondolkodik és a negyeddöntő lesz ez" - mondta Märcz Tamás a találkozó előtt.

Märcz Tamás magabiztosan várta az olaszok elleni negyeddöntőt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Azt már talán mondani sem kell, hogy a magyar szurkolók ismét fantasztikus hangulatot teremtettek a telt házas margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában - az uszoda előtt már jóval a meccs kezdése előtt önzönlöttek a drukkerek -, így ezen biztosan nem múlhatott a siker.

Az első negyedben az olaszok hozták el a labdát, de a bírók azonnal kontrát is fújtak. A másik oldalon jött a gyors magyar gól, méghozzá Hárai centergóljával (1-0). Az olaszok kaptak egy kettős fórt, amit Dolce értékesített magabiztosan (1-1). A 2. perc végén mi is kaptunk egy emberelőnyt, amely végén ha egy kis szerencsével is, de Hárai újra visszavette az előnyt (2-1). Jött is azonnal az olasz előny, ezt Di Somma lőtte be könyörtelenül (2-2).

Ezt követően mindkét oldalon voltak kimaradt lehetőségek, a 4. percben kettős magyar fór végén Varga volt eredményes (3-2).

Vogel bravúrja is kellett, hogy ne egyenlítsenek megint az olaszok, de a következő támadásból a Märcz-csapat sem volt eredményes. A 6. percben hiába találtak be az olaszok, szabálytalanság előzte meg, így maradt nálunk az előny.

A 7. percben újabb fórt rontottak az olaszok. A másik oldalon Del Lungo mutatott be egy bravúrt, majd kettős emberelőnyt rontottak az olaszok, így maradt a 3-2-s magyar vezetés.

Hatalmas volt a csata a vízben Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második negyedben is az olaszok hozták el a labdát, de kaptak is egy kontrát. Több kimaradt lehetőséget követően a 10. percben Di Fulvio egyenlített szép távoli lövéssel (3-3). A magyar támadások ezekben a percekben nem igazán jöttek össze, de az olaszok is sokat hibáztak. A 11. percben pedig már az olaszoknál volt előny, ismét Di Fulvio bombázott a kapuba (3-4).

A 12. percben kimaradt egy magyar emberelőny, majd Di Somma találatával már kétgólos volt a vendége előny (3-5).

Magyar fórban nagy bravúrt mutatott be az olasz kapus, így sajnos ezzel sem sikerükt élni. A 13. percben jött a magyar szépítés, Manhercz lőtt gyönyörű gólt (4-5). A 14. percben jött az újabb magya előny és

az újabb találat, ezúttal Zalánki iratkozott fel a góllövők közé (5-5).

A 15. percben az olaszok is megkapták a fórt, de szerencsére nem tudtak élni vele. A bírók két kontrát fújtak gyorsan egymás után, majd egy magyar fórt, amely végén Vámos lövését blokkolták. A 16. percben Di Fulvio ejtett szép gólt (5-6). Újabb gól már nem esett, így a szünetre egygólos olasz vezetéssel mentek a csapatok.

A harmadik negyedben is az olaszoké lett a labda, de szerencsére az eredmény nem változott. A 17. percben jött egy magyar emberelőny, amelyből azonban ugyancsak nem lett gól. A 18. percben az olaszok is fórt kaptak, de Vogel védeni tudott. A 19. percben megint mi kerültünk előnybe, de megint az olasz kapus hárított.

A 20. percben viszont már éltek az előnyükkel az olaszok, Cannella révén, így újra kétgólos volt az előnyük (5-7).

Jött is a magyar emberelőny és a gól, Vámos bombája talált utat a kapuba (6-7). A bírók fújtak egy dupla kontrát, majd egy fórt, és egy kis szerencsével, de Bruni talált be (6-8). Pillanatokkal később jött egy újabb kontra, de az olaszok elhibázták a támadást. A bírók azonban megint főszereplők voltak, megint visszafújták a támadásunkat, de ezt is kivédekeztük. A 22. percben jött egy magyar emberelőny, Märcz Tamás gyorsan időt is kért. Ám hiába az időkérés, dadogott a kezeken a labda, és Mezei húzását védte De Lungo. Támadásban viszont ekkor az olaszok sem találták a játékukat, így legalább nem nőtt tovább az előny. A

24. percben az olaszok előnye is kimaradt, Vogel védett nagyon fontos pillanatban. Di Fulvio kiállítása után sem rezgett meg a háló, az olasz kapus is nagyot védett. Újabb gól már nem esett, így kétgólos olasz vezetéssel ért véget a negyed.

Kapsszkodnia kellett a magyar csapatnak Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az utolsó negyedben mi hoztuk el a labdát, de nem sikerült közelebb zárkózni. A 25. percben az olaszok viszont betaláltak,

Echenique volt eredményes (6-9). Jött egy magyar fór gyorsan, de ebből sem lett gól. A 26. percben nagyon kellett Vogel védése, kaptunk is egy fórt, de ezzel sem sikerült élnünk.

Az olaszok is megkapták a maguk emberelőnyét, Campagna ki is kérte az idejét, de ebből sem lett gólt, Zalánki védekezet tnagyon jól. Mi is kaptunk egy előnyt, de a kapufán kötött ki a labda. A 28. percben megint magyar előny következett, és végre megtört a csend Vámos lövése után (7-9).

A 29. percben az olaszok használták ki az előnyt, egészen pontosan Di Fulvio (7-10).

A 30. percben újabb fórt kapott a magyar csapat, de sajnos a labda kapu mellé szállt. Nem sokkal később Echenique talált be, ezzel végleg eldőlt a meccs (7-11). A 31. percben Vámos szépített emberelőnyból (8-11).

Egy perccel a vége előtt Manhercz hozta vissza a magyar csapatot két gólra (9-11).

Az olaszok közben képtelen voltak újabb gólt szerezni, de sajnos kimaradt a magyar ziccer is. A végén még összejött a szépítés, de az olaszok eljátszottak az utolsó másodpercekkel, így nyertek 11-10-re.

A magyar válogatott a vereségével nem jutott az elődöntőbe, ahol az olaszok ellenfele Görögország lesz.

Férfi vízilabdatorna, negyeddöntő, (Margitsziget):
Magyarország-Olaszország 10-11 (3-2, 2-4, 1-2, 4-3)
gólszerzők: Di Fulvio 4, Di Somma, Echenique 2-2, Dolce, Cannella, Bruni 1-1, illetve Vámos 3, Hárai, Manhercz 2-2, Varga Dé., Zalánki, Janik Sz. 1-1

Magyarország: Vogel Soma - Vámos Márton, Varga Dénes, Pohl Zoltán, Jansik Szilárd, Hárai Balázs, Zalánki Gergő, csere: Lévai Márton (kapus), Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Angyal Dániel, Burián Gergő, Nagy Ádám