Kiderült, ki az egyiptomi cápatámadás halálos áldozata

cápatámadás
A selyemcápa szintén a nyílt vizeket kedvelő pelágikus faj
Vágólapra másolva!
Zöld párti politikus vesztette életét abban a cápatámadásban, ami az egyiptomi Hurghada közelében történt a múlt héten. Elizabeth S. haláltusáját a partról nézték végig a turisták, köztük magyarok is - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

– ezek voltak a nő utolsó szavai. Az osztrák Kramsach zöld pártja Facebook-posztban búcsúzott el a 68 éves asszonytól, akinek a haláltusáját a partról nézték végig a turisták. A politikusnő elkötelezett környezetvédő volt, 1998-2004 között helyi képviselő a településen. A volt politikus kétségbeesetten próbált a cápatámadás után partra úszni.

A víz körülötte vörös volt a vérétől, amiről videó is készült. Az emberek próbálták megmenteni az asszonyt úgy, hogy kötelet dobtak be neki. Az egyik karját és lábát elveszítette az osztrák nő, és bár sikerült partot érnie, a mentőben leállt a szíve. Ugyanezen a napon egy másik, szintén halálos kimenetelű cápatámadás is történt, mindössze 600 méterrel arrébb. Abban egy román nő vesztette az életét.