Új céget alapított Berki Mazsi

Berki Mazsi
Vágólapra másolva!
Új vállalkozásba kezdett Berki Mazsi - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Férje halála után Berki Mazsi a munkába temetkezett, amely egyfajta terápia is a számára.

– fogalmazott Mazsi a Palikék Világa by Manna című műsorban.

A Blikk úgy tudja, hogy Berki tetemes adósságot hagyott maga után, így Mazsinak nem is volt más választása, mint hogy a munkára koncentráljon, és megteremtsen mindent, amire a kislányának és neki csak szüksége van. Nemrégiben több édesanya részvételével rendezte meg az Emmazsi baba-mama tábort: a háromnapos luxusüdülés közel háromszázezer forintot kóstált két főre, így – ha sikeres a program – gyümölcsöző lehet a vállakozás. Nem is beszélve a TV2 Dancing with the Stars című műsorában való szereplésről, ami – amellett, hogy a gyász feldolgozásában is segíthet – tisztességes bevételi forrást jelent.

Sőt, az interneten elérhető Opten cégadatbázis szerint

júniusban Mazsi egy Pest megyei településre bejelentett egy új, webshopot üzemeltető céget,

amelyet – a Blikk információi szerint – ő, illetve a társa, Berki Krisztián egykori barátja és üzletfele alapítottak. Az özvegy nevére asszociáló internetes áruháztól az egzotikus lakberendezési tárgyaktól kezdve, a gyermekjátékokon át, a karácsonyi dekorációig sok minden rendelhető.