Szörnyű veszteség érte Gyebnár Csekkát

Gyebnár Csekka
Vágólapra másolva!
A 48 éves színésznő nagyon szeretne családot.
Vágólapra másolva!

Gyebnár Csekka az Ázsia Expressz egyik adásában elmondta, hogy mindig sok gyereket akart, az élete viszont másként alakult. A 48 éves színésznő nagyjából másfél évtizede küzd azért, hogy anya legyen, a jelenlegi párja hozta elő belőle az anyai ösztönöket. "Ő volt az, akire ha mindennap ránézek, azt mondom, hogy igen, neki szeretnék, és egy ugyanolyan picikét szeretnék, amilyen ő" - mondta a Tényeknek, és azt is elárulta, hogy korábban többször teherbe esett, de a várandóságok megszakadtak.

Forrás: Gyebnár Csekka/Instagram

Később derült ki, hogy Gyebnár Csekka pajzsmirigy-alulműködése okozza a problémát, ami miatt további kezelésekre lett szüksége.

- mondta.

Párjával még mindig nem engedték el a reményt, hogy saját gyerekük szülessen. Elmondta, hogy az egészségi állapota folyamatosan javul, úgy érti, a szervezete hamarosan készen állhat egy újabb terhességre.