Ember vezette torpedókkal támadták meg az amerikai hadihajókat

Egy ember vezette torpedó egy japán múzeumban
Vágólapra másolva!
A II. világháborúban a japánok nem csak repülőgépeket küldtek öngyilkos bevetésekre. 1942-re a japán haditengerészet is kifejlesztette a saját kamikaze járműveit: öngyilkos támadásra alakítottak ki motorcsónakok és torpedókat. Sőt, kitalálták az öngyilkos búvárakciókat is, ahol egy ember vitte az aknát az ellenséges hajó alá és ő maga robbantotta fel – persze, saját magával együtt. A haditengerészeti kamikazék közül a kaitennek nevezett, ember vezette torpedók voltak a leginkább sikeresnek nevezhetők, persze, borzalmas áron. Már a kiképzésen is sok kormányos halt meg, mert a torpedót nehéz volt irányítani. Ha a gyakorlótorpedó véletlenül nekiütközött a célhajónak, a vezetőnek szinte semmi esélye nem volt az életben maradásra. Az ember vezette torpedók végül semmilyen módon nem tudták lassítani az amerikai előrenyomulást, a fiatal kormányosok értelmetlenül haltak meg.
Vágólapra másolva!

Az ember vezette torpedó eredete

A II. világháború legsikeresebb japán fegyvere a 93-as típusú torpedó volt, a Hosszú Lándzsa nevű eszköz, amely a katasztrofális amerikai torpedókkal szemben megbízhatónak és halálosnak bizonyult. Kétszer akkor robbanófejet volt képes hordozni 35 kilométerre, 67 kilométer per órás sebességgel. Ha csökkentették a hatótávolságot, a torpedó akár 90 kilométer per órás sebességgel is száguldhatott. A Hosszú Lándzsát nem csak tengeralattjárók használták, hanem a japán cirkálók és rombolók is. Ez a fegyver okozta a legtöbb amerikai veszteséget a nagy tengeri csatákban, nem a japán csatahajók.

Japán 93-as típusú torpedó Forrás: World War Wings

Ahogy a háború előre haladt, egyre fogytak a japán felszíni hajók és tengeralattjárók, így a torpedónak egyre kisebb volt a szerepe a harcokban. Két japán tiszt azonban úgy gondolta, hogy a veszteségek ellenére juthat még szerep a valóban hatékony fegyvernek.

Szekio Nisina zászlós és Hirosi Kuroki hadnagy törpetengeralattjáró-parancsnokok voltak. Ezeket a kis járműveket normál tengeralattjárók szállították a csaták helyszínére – pl. Pearl Harborba –, ahol a hordozó tengeralattjárók leoldották őket, azok pedig önállóan igyekeztek támadni. Szekio és Hirosi a Midway-i ütközetben vettek volna részt, de nem jutottak el a bevetésig, mert a japán flotta visszafordult az anyahajók elvesztése után.

A Midway-i vereség jelképe, a lángokban álló japán Mikuma nehézcirkálüó Forrás: Wikipedia

A két tiszt önérzetét sértette a Midway-i vereség, ezért összefogtak egy mérnökkel, a Canon vállalat későbbi főmérnökével, Hirosi Szuzukavával, hogy megtervezzék a bosszúállásra alkalmas fegyvert.

A tisztek ötlete az volt, hogy irányíthatóvá kell tenni a torpedót. Ennek pedig a legegyszerűbb módja, ha egy ember kormányozza a fegyvert és egyszerűen nekivezeti az ellenséges hajónak.

1943 januárjában megszületett a prototípus: meghosszabbították a torpedót, és beillesztettek a robbanófej mögé egy kis fülkét. Ebben volt egy ülés, néhány műszer, a kormányszervek és egy 70 centire kiemelhető periszkóp, hogy a kormányos kilásson.

Szekio Nisina és Hirosi Kuroki, a Kaiten tervezői Forrás: All That Is Interesting

Az új torpedót „Kaitennek, „Változó égboltnak" neveztel ek. Ez az órási fegyver közel 17 méter hosszú volt és 1,5 tonna robbanóanyagot vihetett magával. A két tiszt és a mérnök abban reménykedett, hogy a hadvezetés felismeri az ember vezette torpedó előnyeit és azonnal megrendeli a csodafegyver gyártását, hogy legyőzzék az Egyesült Államokat. Azzal érveltek, hogy az amerikai flotta a Csendes-óceán szigeteit fogja használni a Japán elleni előrenyomuláshoz, és ezekben a kikötőkben védtelenek lesznek az éppen ott álló hajók a kaitenekkel szemben.

Egy ember vezette torpedó egy japán múzeumban Forrás: Wikpedia

A hadvezetésből azonban senki még csak arra sem volt hajlandó, hogy egy pillantást vessen a tervekre. Egészen addig, amíg Szekio és Hirosi sokadik, de ezúttal egy ősi hagyomány szerint vérrel írt beadványa meg nem érkezett a flotta főparancsnokságára. Ekkor végre valaki elolvasta az anyagot, és a tervezők engedélyt illetve pénzt kaptak a fejlesztésre, azzal, hogy a kaitenbe vészkijáratot is kell építeni, hogy a kormányos kimenekülhessen belőle. Ezt később elhagyták, mert egyrészt a kormányosnak semmi esélye nem volt a robbanás előtti pillanatban kikecemeregnie a szűk nyíláson, másrészt

a kormányosok követelték, hogy távolítsák el a vészkijáratokat, mert ezzel szerintük „megszégyenítették őket."

A legelső Kaiten rajza Forrás: Wikipedia

A projekt titokban folyt tovább, de a flotta vezetői valójában nem tartották sokra a kaitent. 1944 júniusában azonban a Fülöp-szigeteki csatában a japán flotta utolsó nagy repülőgép-hordozói is elsüllyedtek, és ekkor a japán főparancsnokság ráébredt, hogy minden létező fegyverre szükség lesz az amerikai partraszállás megakadályozása érdekében. Elrendelték a kaitenek gyártásának felgyorsítását és egy kiképzőbázist is kijelöltek az ember vezette torpedók bevetéséhez.

Kiképzik az öngyilkos kormányosokat

Az ocudzsimai bázison a kaiten két szülőatyja, Szekio és Hirosi vezette a kiképzést. A kormányosokat a repülőiskolák 17-20 éves pilótajelöltjei közül válogatták. 1944-ben Jutaka Jokota a cucsiurai légibázison, a társaival együtt hallott először egy titkos alakulatról.

A kép bal szélén Jutaka Jokota altiszt, aki három bevetésen is részt vett, de az ő öngyilkos torpedóját nem indították el az amerikai hajók ellen Forrás: Kamikaze Images

A 2 ezer fiatal lelkesen fogadta a felhívást, így könnyű volt kiválasztani közülük a szükséges kétszázat. Az önkéntesek csak az új állomáshelyükön tudták meg, hogy itt valódi csokoládé és nagy mennyiségű cigaretta is az ellátmányuk része lesz, ami jól hatott a fiatalokra. De nem ez motiválta őket.

emlékezett vissza Jutaka kadét, aki az 1956-ban egy könyvben megírta az öngyilkos fegyver történetét.

A pilótaiskola növendékei nemsokára megismerkedtek egy szokatlanul hosszú hajú, fiatal tiszttel. Annyira különös, „hippiszerű" volt a megjelenése, hogy a kadétok alig akarták elhinni: ez a tiszt elvégezte az Akadémiát. Pedig ő volt Szekio zászlós, a kaiten egyik tervezője. Szekio elmondta a fiataloknak, hogy a társa, Hirosi hadnagy gyakorlatozás közben, a második kiképzési napon meghalt. A torpedója belefúródott az iszapba a tengerfenéken, mint kiderült, a beragadt kormányok miatt.

Japán tengeralattjárósok kiképzése Forrás: Pinterest

Jutaka visszaemlékezése szerint a bázison családias volt a hangulat, ami egyáltalán nem volt jelemző a japán flottára. A fegyelmet nem a szigor. hanem a fiúk motivációja tartotta fenn. Az oktatók és a növendékek között szó sem volt a megszokott, hierarchikus viszonyról, hanem a tapasztaltabbak barátokként tekintettek az újoncokra. Gyakran emlékeztették rá őket, hogy ők maguk is kormányosok és maguk is részt vesznek majd a bevetéseken, amelyekről nem lesz visszatérés.

A kadétok reggelente a torpedó működését tanulták, később pedig segítettek a motorcsónakokon, amelyek az öböl vizére vitték ki a gyakorló kaiteneket. Délután erőnléti gyakorlatokat végeztek, este pedig az előttük járó kormányosjelöltek előadásait hallgatták a kaiteneken szerzett aznapi tapasztalataikról.

Jutaka így írt az első útjáról:

Az eset nagy derültséget keltett a motorcsónakokon. A szakaszparancsnoka is gratulált neki a csodálatos teknősbéka-mutatványhoz.

A kiképzés nem tartott sokáig, A kaiteneket nemsokára bevetették az amerikai flotta ellen.

Öngyilkos torpedó és a kormányosa Forrás: Reddit

Az első öngyilkos akció – egy találat

1944. november 6-án este ünnepi vacsorán búcsúztattak 13 fiatal kormányost a japán Hatodik Flotta parancsnokságán. Az ünnepeltek a személyes tárgyaikat olyan dobozokba tették, amelyekre Japánt és a császárt éltető feliratokat írtak ecsettel. Ezeket a dobozokat az ünnepségen átadták a parancsnokoknak, hogy majd továbbítsák a hozzátartozóiknak. Az ünnepi menü konzervhús volt – amelyből már alig jutott az anyaország lakóinak –, sok szakéval. A ceremónia végén a kormányosok beszédben búszúztak a társaiktól. A legmeghatóbb beszédben Szekio Nisina azt mondta, másnap magával viszi halott társa, Hirosi Kuroki hamvait a támadásra, hogy ő is részesülhessen a dicsőségben.

November 7-én három nagy tengeralattjáró egyenként négy kaitennel a fedélzetén elindult, hogy megtámadja Ulithi- és Palau-atollokat. Az 1. számú öngyilkos torpedó Szekióé volt.

Szekio zászlós (jobbról a második), a Kaiten egyik tervezője és az első bevetés első kormányosa, Forrás: Kamikaze Images

A csoport egyharmada már útközben elveszett, amikor a USS Nicholas amerikai romboló felfedezte az I-37 japán hordozó tengeralattjárót és a teljes legénységgel együtt elsüllyesztette.

Az I-47 sikeresen megközelítette Ulithit, ahol 200 szövetséges hajó horgonyzott. November 19-án a tengeralattjáró már a partoknál járt. Aznap éjfélkor megkezdték a felkészülést a támadásra. A négy kormányos bemászott a kaitenjébe. Mindannyian fehér fejpántot, ún. hacsimakit viseltek. Ezt a fejpántot az a 47 rónin, gazdátlan, kóbor szamuráj hordta először, akik 1703-ban betörtek a császári palotába és megöltek egy magas rangú udvari személyt, így bosszulva meg a hűbéruruk halálát.

Ember vezette torpedók és a kormányosaik egy tengeralattjárón Forrás: 2001 Snowbound

04:15-kor Szekio torpedója elszáguldott a sötét tengerben. A többiek 5 perces időközönként követték. A következő eseményeket csak találgatni lehet. Az biztos, hogy

Szekio az 1. számú öngyilkos torpedóban bejutott a kikötőbe és nekiszáguldott a Mississnewa nevű tankernek.

A felrobbant olajszállító lángjai az egész kikötőt bevilágították. Más hajót nem ért találat. A USS Case romboló egy kaitent elsüllyesztett, egyet pedig a tengerészgyalogosok tüzérséggel támadtak később. Egy kaiten roncsát a sziget melletti korallzátonyon találták meg.

A USS Mississnewa tankhajó, Szekio zászlós célpontja Forrás: Wikipedia

A közelben manőverező I-36 tengeralattjáró sikertelenebbül járt. Három kaitenje elromlott, csak a negyediket tudta elindítani. Taicsi zászlós utolsó szavai érthetetlenek voltak, mert félig elszakadt a torpedó és a tengeralattjáró közötti telefonvezeték. Taicsi nem ért el találatot, és eltűnt.

A második öngyilkos akció – fél találat

A következő hadművelet ambiciózusabb volt az elsőnél. Hat tengeralattjáró összesen 24 kaitennel indult bevetésre, de csak 14 torpedót tudtak elindítani, a többi csődöt mondott. Közülük egy majdnem elérte a célpontját, a Mazama nevű lőszerszállító hajót, de néhány méterre a cél előtt felrobbant, a hajó pedig csak kisebb sérüléseket szenvedett.

Az I-56 tengeralattjáró többször beleakadt a víz alatti védőhálóba, és alig tudta kiszabadítani magát. Az I-48-at elsüllyesztette három amerikai romboló.

A japán parancsnokság a kudarc nyomán arra jutott, hogy nem érdemes próbálkozni a túl erős kikötői védelem áttörésével, hanem inkább a nyílt óceánon kell bevetni a kaiteneket.

A harmadik öngyilkos bevetés – totális kudarc

Az akcióban bevetett három tengeralattjáróból kettőt még útközben elsüllyesztettek, a harmadik, az I-44 pedig azért adta fel, mert az amerikai rombolók nem tágítottak és két napig üldözték. Emiatt nem tudott a felszínre jönni, így a benti levegő annyira telítődött szén-dioxiddal, hogy a legénység már fuldoklott. A tengeralattjáró ezért visszafordult. A kapitányt a hazatérés után gyávaság miatt leváltották.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!