Vágólapra másolva!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) osztályozóján a Stuttgart 3-0-ra legyőzte a Németh Andrást foglalkoztató Hamburger SV csapatát az osztályozó első mérkőzősén.

A Stuttgart és a Hamburger SV csütörtök este a Mercedes-Benz Arénában csapott össze a Bundesliga első osztályába kerülés érdekében vívott párharc első mérkőzésén. A másodosztályú csapat számára rémálomszerűen kezdődött a meccs, ugyanis már az első percben hátrányba kerültek Konsztandínosz Mavropánosz gólja után. A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, és akár nagyobb előnnyel is vezethettek volna a szünetre, de kihagytak egy büntetőt.

Hatalmas pofont kapott a Hamburg Stuttgartban Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

A fordulás után aztán három percen belül kétszer is betalált a Stuttgart, így gyakorlatilag már az első meccsen eldöntötte az osztályozót. A végig alárendelt szerepet játszó hamburgiak ráadásul a 69. perctől emberhátrányban játszottak, miután a finn középpályást, Anssi Suhonent kiállította a bíró.

A Hamburg magyar válogatott támadója, Németh András április végén szenvedett bokasérülést, a jelenleg lábadozó játékos azóta nem léphetett pályára.

Német Bundesliga, osztályozó, első mérkőzés:
Stuttgart-Hamburg 3-0 (1-0)
gólszerző: Mavropanos (1.), Vagnoman (51.), Guirassy (54.)
Kiállítva: Suhonen (69., Hamburg)