Rettegtek az apjuktól a meggyilkolt lányok Aszódon

holttest, aszód, társasház, bűntény, bűnügy, halott, helyszínelők, rendőrség, aszódi kettősgyilkosság
Aszód, 2022. május 27. Bűnügyi helyszínelők egy aszódi társasházban, amelynek egyik lakásában két holttestet találtak 2022. május 26-án este. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés bűntettének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Mint ahogy azt több cikkben is megírtuk, megölte kamasz lányait egy aszódi férfi, majd próbált végezni magával, de sikertelenül. Kiderült, az apa hosszú évek óta rettegésben tartotta volt feleségét és a két gyereket - írta a Borsonline.
Vágólapra másolva!

Egy láthatás során, álmukban végzett két lányával, a 14 éves Tímeával és a 16 esztendős Júliával édesapjuk Aszódon szombat éjjel - írta a lap. A férfi egy baltával verte agyon a lányokat, majd próbált öngyilkos lenni: Adácson nekiszaladt a vonatnak, de a vonat csak a lábát vágta le.

A lap azt írja, a gyilkosságnak voltak előzményei:

a férfi hosszú évek óta rettegésben tartotta volt feleségét és két közös gyermeküket.

Helyszínelők a társasházban, amelynek egyik lakásában két holttestet találtak május 26-án este Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Az asszony négy évvel ezelőtt költözött Vámosgyörkre a lányaival. A szomszédok szerint a tanárnőként dolgozó anya a környéken mindenkit arról kérdezett az ingatlan kiválasztása előtt, hogy az utca vajon kellően biztonságos-e, be is kamerázta később a házat, amit hatalmas kerítés is véd.

A lányok nem szívesen mentek az apjukhoz, az idősebb lány, Júlia csak azért volt hajlandó Aszódra utazni, hogy megvédje a húgát

- ezt az egyik szomszéd mondta a Borsnak.

Amikor a lányai nem értek haza a hétvége elteltével, az anyának rögtön rossz érzése támadt. Bejelentést tett a rendőrségen, ám akkor azt még senki sem tudta, hogy élve már nem fogják őket megtalálni.