Lemondta tokiói látogatását Kanada miniszterelnöke a Fiona hurrikán pusztítása miatt

politics Horizontal
Justin Trudeau
Vágólapra másolva!
A Fiona hurrikán házakat megsemmisítve és földcsuszamlásokat okozva csapott le hétvégén Kanadára, az okozott károk miatt Justin Trudeau miniszterelnök lemondta jövő heti tokiói látogatását.
Vágólapra másolva!

A kormányfő Abe Sindzó volt japán miniszterelnök keddi állami temetésére volt hivatalos mint egyetlen vezető a világ iparilag legfejlettebb országait tömörítő G7 csoportból.

A Fiona hurrikán helyi idő szerint szombat estére elérte Kanada keleti részét, ahol

az időjárás okozta károk miatt Új-Fundland és Labrador, valamint Québec tartományban több százezren maradtak áram nélkül.

Több település lakóit evakuálni kellett, a Szent-Lőrinc-öbölben több szigeten is lakóházakat és épületeket sodortak magával a hullámok.

Justin Trudeau Forrás: AFP/Dave Chan

Justin Trudeau szombat éjjel közölte, hogy a kanadai hadsereget is bevetik a hurikán által okozott pusztítás rendbehozatalához.

A Fiona hurrikán a hét elején csapott le Puerto Ricóra, legkevesebb nyolc halálos áldozatot követelve. A karibi térségből északra vonuló hurrikán szombat éjjelre trópusi viharrá csitult.

Az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont jelentése szerint a Fiona óránként 110 kilométeres erősségű széllökésekkel haladt.

A trópus viharokat akár a vihar magjától 890 kilométerre is érezni.

Kanadában egyébként ritkán fordulnak elő hurrikánok, részben, mert a hidegebb, északi vizeket elérve elvesztik fő energiaforrásukat.

Nem veszélytelenek ugyanakkor az így kialakuló poszttrópusi ciklonok sem, melyeknek magját ugyan szabad szemmel nem látni, de könnyen jelentkezhetnek hurrikán erősségű szélviharokkal.