Dermesztő felvételeken az oroszok legújabb csúcsfegyvere - kép

PUTYIN, Vlagyimir
Szamarkand, 2022. szeptember 16. Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilatkozik a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) szamarkandi csúcstalálkozójának végén, 2022. szeptember 16-án. MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov
Vágólapra másolva!
Új műholdfelvételek szerint Oroszország már teszteli nagy hatótávolságú, hiperszonikus nukleáris rakétáját. A „Repülő Csernobilnak" nevezett Burevesztnyik nukleáris meghajtású cirkálórakétát egyes források szerint ebben a hónapban észlelték egy észak-oroszországi, távoli területen lévő tesztállomáson – írja a The Sunra hivatkozva a Mandiner.
Vágólapra másolva!

A rakétát – amelyet a NATO Skyfall néven emleget – az orosz elnök 2018 márciusában jelentette be a nemzethez intézett éves beszédében, öt másik úgynevezett „szuperfegyverrel" együtt.

Tony Roper katonai elemző, aki évek óta tanulmányozza a Novaja Zemljáról készült műholdfelvételeket, a múlt hétvégén új képeket szerzett, amelyeket személyes honlapján osztott meg. A félelmetes rakéta – ami oroszul „viharmadarat" jelent – a tervek szerint 2025-re készült volna el, de a források szerint a fejlesztés felgyorsult az Ukrajnában zajló háború miatt – írja a The Sun. A fegyverről készült felvételeket itt nézheti meg.