Veszett rókát találtak Magyarországon

róka, veszettség
Vágólapra másolva!
Veszettséget igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy, a betegség gyanúja miatt kilőtt rókánál - írta közleményében a hatóság.
Vágólapra másolva!

Az idegrendszeri tüneteket is mutató állatot a Szabolcs megyei Botpalád község területén ejtették el a múlt héten - írta a Nébih.

A járványügyi nyomozás folyamatban van, a megbetegedett állat feltehetően Ukrajna felől érkezett az országba, a hatóság az érintett területen gócvakcinázással egészíti ki az október 1-8. között zajló őszi vakcinázási kampányt, továbbá az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet is tájékoztatta.- áll a tájékoztatásban.

Magyarországon 2017. óta nem azonosítottak veszett állatot.

Az eset az ukrán határtól mintegy 5 kilométerre történt, a térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat, mivel Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt idén nem tudta végrehajtani a rókaállomány körében végzett immunizálási programját.

A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség,

melyet a veszett állat – harapása útján – akár az embernek is átadhat, tehát az ellene való védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja. Ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, azt haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih ZöldSzámán (06/80/263-244).

Címlapi képünk illusztráció!