Vágólapra másolva!
"Folytatjuk!" - Látványos összefoglalóval köszönt be az SZFE Mozgóképművészeti Intézete
Vágólapra másolva!

Figyeld, lásd, érezd, halld, itt vagyunk! – foglalják össze az SZFE hallgatói legújabb showreel videójukban első tanévüket.

A szeptemberi kezdésre időzített átfogó trailerben megjelenik az elmúlt egy évben készült több mint ötven vizsgafilmalkotás, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet hallgatói készítettek.

Az egyetem vezetése és az Intézet oktatói együttműködve a legfontosabb hazai és nemzetközi filmszakmai szervezetekkel és szakmai partnerekkel erős hátteret, professzionális technikát és a legmodernebb eszközöket, valamint szoftvereket nyújtják a hallgatók számára, akik ezeken a biztos alapokon művészi szintre emelhetik kreativitásukat. Az SZFE mozgóképművészeti képzéseinek egyértelmű célja, hogy a hallgatók olyan magasfokú tudást kapjanak, amivel a végzést követően megállják a helyüket a filmiparban.

Az elmúlt tanév vizsgafilmjeit október 24-én mutatja be az Egyetem az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Trailer: