Horror Bostonban, négy csecsemő holttestét találták meg egy házban

Vágólapra másolva!
Egy riasztást követően egy bostoni házban tartott házkutatás során a rendőrök rettentő dologgal szembesültek, csecsemők holttesteit és maradványait találták meg a házkutatás során.
Vágólapra másolva!

A Bostoni Rendőrkapitányság hétfői sajtóközleményében megerősítette, hogy egy dél-bostoni házhoz riasztották őket november 17-én, ahol

a terület átvizsgálása során négy csecsemő holttestére bukkantak.

A betelefonáló nem közölte a hatóságokkal miért kéri, hogy tartsanak házkutatást.

A rendőrök november 17-én a fagyasztóban találták meg az egyik holttestet, majd másnap újabb három csecsemő maradványait fedezték fel.

Megállapították, hogy két fiú és két lány csecsemő az áldozat, további részleteket csak a boncolás után közölnek - írja a MSN.

Potenciális gyanúsítottat egyelőre nem sikerült előállítani

és azt sem közölték, hogy az eset kapcsán felmerülhet-e vád. Tart a kivizsgálás, a gyilkossági osztály nyomozói várják azoknak a személyeknek jelentkezését, akik bármilyen információval tudnak szolgálni az eset kapcsán.