Gyanúsan viselkedik Tóth Andi és Marics Peti

Zsákbamacska
különkiadás
Sztárban Sztár
Tóth Andi és Marics Peti a Zsákbamacska különkiadásában
Vágólapra másolva!
Tavaly vállalta fel kapcsolatát Tóth Andi és Marics Peti, akik jelenleg a Sztárban sztár zsűrijében foglalnak helyet. Már sokaknak az is szemet szúrt, hogy miért nem ülhet egymás mellett a szerelmespár, most az egymás iránti viselkedésük keltett gyanút sokakban, vajon mi lehet a két énekes között.
Vágólapra másolva!

Nemrég mélyítette el kapcsolatát Tóth Andi és Marics Peti, akik összeköltöztek és saját kutyát is vettek, akiről együtt gondoskodnak. Tóth Andi korábban arról nyilatkozott, hogy nem szereti húzni az időt, ezért is tartotta jó ötletnek az együttélést párjával. Szerinte ha gond van, annak időben ki kell derülnie, erre nem szeretne éveket elpazarolni. Lehet előbb kiderült a kapcsolatról, hogy nem működik, mint azt gondolták volna?

A követőik szerint szakítás, vagy legalábbis nagyobb összeveszés állhat a furcsa viselkedésük hátterében, hiszen a Sztárban sztár alatt még csak egymásra sem néztek, nem reagáltak egymás szavaira és Tóth Andi szemmel láthatólag nem volt jó hangulatban.

- írta egy felhasználó egy sztárhírekkel foglalkozó közösségi oldalon, majd nagyon sokan kifejezték az egyetértésüket a kérdésben.

Nekem is feltűnt, hogy mintha feszkó lenne, bár lehet, csak megbeszélték, hogy nem akarják a párkapcsolat-szálat nyomatni műsoron belül. Nyilatkozatok alapján Andi elég rossz passzban van, Marics meg kb. folyamatosan 100%-on pörög és élvezi az életet, ahogy a csövön kifér. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a két mentalitás kompatibilis, meg hogy Marics tud egy ilyen szituban türelmes, megértő és támogató lenni úgy, hogy ő közben (látszólag) majd kicsattan az életörömtől. Én egyébként bírom őket, szóval részemről hajrá nekik" - vélekedett egy másik hozzászóló a témát illetően.

Nagyon sok hasonló komment érkezett még a zenészpárral kapcsolatban, akik nemcsak a Sztárban sztár középdöntőjében keltettek gyanút, hanem közösségi oldalaikon is. Egy élő bejelentkezés során Tóth Andi arra a kérdésre is ingerülten reagált, hogy hol van a párja.

A híresztelésekre még egyikük sem reagált és az is lehet, hogy Tóth Andi azóta van rossz hangulatban, mióta bejelentette a visszavonulását, jelenleg az utolsó stúdióalbumán dolgozik - írja a Bors.

Tóth Andi és Marics Peti a Sztárban sztár sajtóeseményén Fotó: Major Kata - Origo