Méregdrága luxusautójával dicsekszik Kulcsár Edina - képek

Kulcsár Edina, G.w.M
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina és gazdag barátja, G.w.M kicsit korábban karácsonyoznak a vártnál, ugyanis a rapper egy méregdrága autóval lepte meg szerelmét, aki már több képet is megosztott róla a közösségi oldalán. A dicsekvéssel azonban sokak nemtetszését is sikerült kivívnia.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina sokat változott, amióta G.w.M-mel alkot egy párt, hiszen a rapper azt is megmondja neki, hogy mit vehet fel, már több régi ruháját is ki kellett dobnia azért, hogy megfeleljen párjának. A volt szépségkirálynő ezt egyáltalán nem bánja, sőt élvezi a helyzetet, hiszen a rapper méregdrága luxusruhákba öltözteti őt.

Sokan támadták őket amiatt is, hogy folyton Gucci ruhákban parádéznak, most sikerült méginkább kivívni a követőik ellenszenvét, ugyanis Kulcsár Edina egy méregdrága Porschéval pózol legújabb fotóin. Túl sok információt nem osztott meg az ajándékról, csak három fotót mutatott, ahol az autón látható egy hatalmas masni és egy nagy csokor vörös rózsa is és persze Kulcsár Edina fülig érő szájjal, ahogy az autóra borul örömében.

A hozzászólásokban sokan kívánnak neki sok boldogságot és balesetmentes közlekedést, de éles kritikákat is fogalmaztak meg többen a viselkedésével kapcsolatban.

Múltkor a Palikék világában azt nyilatkoztad, nem számít a pénz, közben tetőtől-talpig Gucci és világmárkás ruhában mondtad ezt. Most pózolsz a Porscéval, miközben Magyarországon ilyen árak mellett sok család azt sem tudja karácsonykor, mit tesz, vagy egyáltalán tud-e tenni bármit is a gyerek elé az asztalra. Nem sajnáltam soha senkitől semmit, sem irigyeltem mielőtt kapnám az ívet. Lehet, hogy nem felejtetted el honnan jöttél, de a pénz, a csillogás, a luxus kezd téged egy teljesen más irányba elvinni" - írta felháborodva az egyik kommentelő, aki szerint Kulcsárék túlzásba viszik a luxussal való dicsekvést.

- írta egy másik hozzászóló, aki szintén Kulcsár volt férjéről szóló nyilatkozatát hozta fel arra utalva, hogy Kulcsár elég anyagias lett.