Vágólapra másolva!
Suhajda Szilárd egykori mászótársa, Klein Dávid a Ripostnak adott interjújában beszélt barátja tragédiájáról.

Az emberfeletti munka ellenére a világ legjobb serpáiból összeállított keresőcsapat sem találta meg az eltűnt Suhajda Szilárdot a Mount Everesten. A magyar hegymászó korábbi mászótársa szerint azonban felelőtlenség lenne bármit is állítani a tragédia kapcsán.

Mivel sokféle információról hallottam, nem tudom pontosan Szilárd halálának körülményeit. Egy biztos, olyan sokáig volt oxigénpalack nélkül a 8500 és 8700 méter közötti halálzónában, hogy agyi ödéma léphetett fel nála. Azt hallottam én is, hogy már szerdán vissza kellett volna fordulnia, mert a szervezetét annyira igénybe vette az oxigénhiányos állapot.

Az oxigénpalack nélküli magashegyi vállalkozás életveszély. Hogy mi történt, erről ellentmondó híreim vannak, tehát felelőtlenség lenne bármit állítanom

– mondta a Ripostnak Klein.

Suhajdát utoljára az úgynevezett Hillary-lépcső alja és Déli-csúcs közötti területen, nagyjából 8750 méteres magasságban látták, a csúcstól 70-80 méternyire. Arról viszont nem lehet tudni, hogy Szilárd milyen döntést hozott a folytatást illetően. Klein Dávid nem tartja kizártnak, hogy egykori mászótársa az ödémás állapotában rossz megoldást választott.

Szemtanúktól értesültünk arról, olvashattuk is, hogy látták őt, amint a hegyi mászókötéltől lejjebb tűnt fel az alakja, és igencsak kimerültnek tűnt. Hogy ezt követően zuhant vagy csúszott le a 2. számú állomás felé, erről nem kaptam pontos információt. Valamennyi körülményt és információt összevetve, átgondolva, idehaza én a lecsúszásra következtetnék.

Klein Dávid (b) és Suhajda Szilárd a Mount Everest alaptáborában 2017-ben Forrás: MTI/Mohai Balázs

Klein Dávid öt közös magashegyi expedíción vett részt Suhajdával, akit 2012-ben ismert meg. Klein talpraesett fiatalembernek nevezte Suhajdát, kettesben összeszokott párost alkottak.

– mondta Klein, aki szerint Suhajdának a mínusz 40 fokon kívül aligha kellett más időjárási nehézséggel számolnia.