Megalázta Hugh Grant az ostoba modellt

Ashley Graham, Hugh Grant, Oscar
Vágólapra másolva!
Nem ritka, hogy két híresség a nyilvánosság előtt esik egymásnak valamilyen nézeteltérés miatt. Az utóbbi időben egyeseknek szokásává vált, hogy a közösségi médián keresztül üzengetve próbálják lejáratni azt, aki számára kevésbé szimpatikus. De vannak olyan esetek is, amikor élő adásban, a legváratlanabb helyzetekben alázzák meg egymást a sztárok, néha szándékosan, néha pedig valamilyen véletlen folytán. Az alábbi esetek mindenki számára meglepetésszerűen történtek és nem is feltétlenül volt problémájuk egymással az érintetteknek, mégis nagyon kínos helyzetbe kerültek.
Vágólapra másolva!

Szabó Zsófi és Miller Dávid

A mostanában modellkedéssel foglalkozó Szabó Zsófi egyik kollégáját alázta meg élő adásban, amiért kapott is hideget-meleget a nézőktől. Sokan úgy gondolják, hogy az egykori sorozatszínésznő válása és fogyása óta rengeteget változott, de nem jó irányba. Valószínűleg viccnek szánta a kegyetlen megjegyzését, de Miller Dávidot sikerült igazán kellemetlen helyzetbe hoznia.

Szabó Zsófi élő adásban éppen azt magyarázta, hogy nagyon szeret bemenni a munkahelyére a kollégáihoz, majd odafordult Miller Dávidhoz, aki kikerekedett szemekkel hallgatta őt.

– jelentette ki Szabó, majd Miller Dávid kitartóan kérdezgetni kezdte, tényleg igaz-e, amit mondott. Erre még kegyetlenebb választ adva mondta az egykori sorozatszínésznő, hogy neki ő a sor végén van a többi kollégájához képest, mire Miller keserűen azt felelte, hogy már megszokta, mivel a tornasoroknak is mindig a legvégén helyezték el.

Szabó Zsófi egyre flegmábban viselkedik kollégájával, Miller Dáviddal Forrás: Szabó Zsófi/Instagram

Berki Mazsi és Bárdosi Sándor

Berki Krisztián halála után egyre népszerűtlenebb özvegye, Berki Mazsi, aki botrányos viselkedésével sok emberből haragot váltott ki. Többen is úgy gondolják, hogy tiszteletlen volt néhai férje emlékével, nagyon gyorsan túllépett a halálán és máris új férfivel költözött össze, akivel talán már házassága alatt is viszonya lehetett.

Az ominózus eset Bárdosi Sándor és Berki Mazsi között a Dancing with the Stars harmadik évadában történt, amikor is Bárdosi sajátos módon fejezte ki nemtetszését az özvegy iránt, valószínűleg ő is abba a táborba tartozik, akik elítélik Berki Mazsi viselkedését.

Az egyik adás végén Berki és Bárdosi álltak a kiesés szélén, majd a nézők, több alkalom után is, újra Berki Mazsit mentették meg a kieséstől. Bárdosi gratulált a továbbjutáshoz, majd hátat fordítva versenytársának öklendezni kezdett a színpadon, ezzel is kifejezve véleményét Berki Mazsiról. Később is vállalta a tettét, egyáltalán nem bánta meg a dolgot és azt sem, hogy ezt élő adásban, kamerák kereszttüzében tette meg.

Berki Mazsi és Bárdosi Sándor kínos pillanatokat okoztak egymásnak a TV2 stúdiójában Forrás: TV2

Az öklenedezős jelenetet az alábbi videón tekintheti meg:

A cikk folytatásáért lapozzon!