Meglepő nevek a következő Sztárban sztárban

Sztárban sztár
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtuk, hamarosan kezdődik a Sztárban sztár legújabb évada, a zsűri már össze is állt és egy komoly imázsfilmet is forgattak a 2023-as show-hoz. Egyelőre nem árulta el a TV2, hogy kik lesznek a széria versenyzői, de egyre több rejtélyes képet tesznek közzé az oldalaikon, melyeknél beindultak a találgatások.
Vágólapra másolva!

A TV2 szereti bevonni a közönséget is az izgalmakba, így a műsor közösségi oldalán egyre több énekes mellszobrát is megmutatták, akik az idei évadban biztosan szerepelni fognak.

A nevüket egyelőre nem árulták el, de a kommentelők javában tippelgetni kezdtek, és minden bizony sok esetben el is találták, hogy kikről van szó.

Felmerült többek között Gubik Petra, Nagy Adri, Sugár Berci, Kaly Roland és Valkusz Milán neve is, de egyesek biztosak abban, hogy Schoblocher Barbarát, a Blahalouisiana énekesnőjét és Sipos Tamást is látják majd a show-ban.

A rajongók szerint Zdroba Patriké vagy Molnár Tamásé lehet az egyik mellszobor, de Judy esetében például teljes az egyetértés - az énekesnő ráadásul a szemfüles rajongók szerint épp most kezdte el követni a Sztárban sztár Instagram-odalát, ami szintén egyértelmű jel lehet.