Megkapta az engedélyt az OTP, haladéktalanul lépni fognak

OTP, logó, tábla, ügyintézés, bank, országos takarékpénztár
Budapest, 2022. október 22. Az Országos Takarékpénztár (OTP) bankfiókjának logója az 1967-ben felépült OTP 14 emeletes 86 lakásos toronyház földszintjén a főváros I. kerületében, az Alagút utca és Attila út találkozásánál. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Az OTP Bank, amely Kelet-Közép-Európa vezető bankcsoportja, megkapta az NKBM megvásárlásáról 2021. május 31-én aláírt szerződés lezárásához szükséges utolsó engedélyt a szlovén versenyvédelmi hatóságtól, így Szlovénia második legnagyobb bankja csatlakozhat az OTP Csoporthoz. A most megkapott engedély birtokában az adás-vételi ügylet zárására várhatóan a következő napokban sor kerül - írja a bank közleménye.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank az SKB megvásárlásával 2019-ben lépett be a szlovén bankpiacra, és az azóta szerzett pozitív tapasztalatokra alapozva, bízva az ország további fejlődésében hajt most végre újabb, nagyon jelentős befektetést.

Az ügylet lezárását követően haladéktalanul megkezdődik az SKB és az NKBM egyesítése, amelynek eredményeként betét- és hitelállomány alapján Szlovénia legnagyobb bankja jön létre, és az OTP Bank immáron a régió ötödik országában válik piacvezetővé.

A stabil és profitábilis működésen túl az OTP Csoport célja, hogy minden lehetséges eszközzel segítse a szlovén gazdaság fejlődését. A lakosság számára a legkorszerűbb, leggyorsabb és legkényelmesebb pénzügyi szolgáltatásokat tervezi kínálni mind a fiókhálózatban, mind a fejlett digitális csatornákon keresztül. Emellett különös figyelmet fog fordítani a kkv-k számára kínált gyors és reális feltételekkel igénybe vehető hiteltermékek kialakítására, amelyek hozzájárulnak a sikeres működésükhöz és a fejlődésükhöz.

Az OTP Bank 2019-ben lépett be a szlovén bankpiacra Forrás: MTI/Róka László

Az OTP Csoport nem csak banki, hanem egyéb területeken is hozzá kíván járulni a szlovén gazdaság fejlődéséhez.

Az Emonika néven ismert ingatlanfejlesztési projekt tervei már a Természetvédelmi Minisztérium engedélyére várnak. A Ljubljana központjában lévő, régóta elhanyagolt területen szállodát, lakásokat, bérirodát és bevásárlóközpontot tervez építeni a bankcsoport, mintegy 85 ezer négyzetméter hasznos területen. A felépülő objektum a hozzá kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések révén a főváros egyik legszebb pontjává válik, és egy teljes városnegyed születik újjá.

A jelenleg 11, majd az Üzbegisztánban folyamatban lévő bankvásárlást követően hamarosan már 12 országban jelen lévő bankcsoport kölcsönösen előnyös együttműködések révén tervezi segíteni a szlovén vállalkozások, köztük a kkv-k és a helyi nagyvállalatok külföldi piacra lépését, illetve külföldi terjeszkedését. Az OTP Bank célja, hogy minden lakossági és vállalati partnerével korrekt és hatékony együttműködést alakítson ki.

Az OTP Csoport köszönetét fejezi ki a Szlovén Versenyvédelmi Hatóságnak, hogy a most meghozott pozitív döntésével lehetővé tette az NKBM megvásárlásáról szóló tranzakció lezárását - áll a csoport közleményében.