Vágólapra másolva!
65 éves korában meghalt a Nyíregyháza Spartacus FC legendája, Cséke György.

A Nyíregyháza Spartacus FC Facebook-oldalán jelentette be a gyászhírt. A közlemény szerint

már hetek óta lehetett tudni, hogy nagy a baj Cséke Györgynél.

65 évesen, éppen születésnapján, május 13-án hunyt el

- írja a Bors.

A legenda tagja volt az 1980-ban először NB I-be jutó nyíregyházi csapatnak, majd technikai vezetőként és edzőként is dolgozott a klubnál.