Az oroszok elleni szankciók rövid távon megbuktak, hosszú távon kérdéses a sikerük

Ukrán válság 2022, orosz, ukrán, háború, Ukrajna
8172163 21.04.2022 Servicemen of the DPR People's Militia leave Mariupol, that came under control of the Donetsk People's Republic, DPR. Ilya Pitalev / Sputnik (Photo by Ilya Pitalev / Sputnik / Sputnik via AFP)
Vágólapra másolva!
Az orosz-ukrán háború több mint két hónapja tart a szomszédunkban, és egyre távolabbinak tűnik a béke. A szemben álló felek korábban ugyan megállapodtak bizonyos keretekről, de azóta az oroszok szerint az ukránok jelentősen változtattak a megbeszélteken, így ismét távolodni kezdtek egymástól a felek. Eközben Törökország azzal vádol bizonyos NATO-tagállamokat, hogy a béke ellen dolgoznak, Ukrajna biztonságát pedig nem minden felkért ország lenne hajlandó garantálni, hiszen ez a katonai elköteleződést jelenti. Ilyash Györggyel, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Oroszország-kutatójával beszélgettünk az orosz-ukrán béketárgyalásokról, az Oroszország elleni szankciókról és azok hatásairól, valamint arról, hogy a NATO valóban megígérte-e Oroszországnak (akkor még a Szovjetuniónak), hogy nem fog keleti irányba terjeszkedni.
Vágólapra másolva!

Az orosz-ukrán béketárgyalások az elmúlt hetekben jelentősen megakadtak. Ennek mik lehetnek a főbb okai?

A legfőbb ok, hogy nem hajlandó egyik fél sem engedni a követelésekből. A tárgyalások technikai szempontból folytatódnak, de gyakorlatilag mindkét fél elutasítja azokat a főbb követeléseket, amelyet a másik szükségesnek és elengedhetetlennek tart. Az isztambuli tárgyalást az oroszok pozitív áttörésként értelmezték, és az ott elért különböző részmegállapodásoktól való eltéréssel vádolják most Ukrajnát. Tehát az oroszok úgy látják, hogy az akkor elfogadott alapelvektől Ukrajna azóta visszakozott. Az oroszok egyre kevesebb reményt fűznek a tárgyalásokhoz, mivel az ő értelmezésük szerint

az ukrán felet Nyugatról irányítják, vagyis az ukrán döntéshozók nem önállóan cselekednek.

Említette, hogy Moszkva pozitív áttörésként tekintett az isztambuli tárgyalásokra. Miről állapodhattak meg ott a felek?

Az ottani megállapodások minden részletét, vagyis azt, hogy pontosan mi mindenben állapodtak meg, nehéz megítélni, mert nem minden információt osztottak meg a nyilvánossággal, azóta pedig mindkét fél - ahogy korábban a minszki szerződések kapcsán is láthattuk - egyfajta értelmezési háborúba került egymással. Az oroszok és az ukránok is saját szemszögből értelmezik a különböző állításokat, eközben pedig hazudozással vádolják a másikat.

A fontosabb, sajtóban is megjelent megállapodásrészletek közé tartozik, hogy Ukrajna védelmi garanciákat kaphatna különböző nemzetközi szereplőktől.

Ezek főleg az ENSZ Biztonsági Tanács országai, tehát az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Kína, valamint például Törökország neve is felmerült. Némelyik említett állam nyilatkozatok szintjén azt mondta, hogy egyetért ezzel általánosságban, és tudná vállalni egy ilyen biztonsági garantőr szerepét bizonyos feltételek mellett, de többségük nem kívánt gyakorlati részletekről nyilatkozni.

Németország és Törökország úgy tűnik, hogy vállalná ezt, az Egyesült Államok viszont már óvatosabb ebben a kérdésben. Ők továbbra is arra törekednek, hogy közvetlenül katonailag ne avatkozzanak bele a háborúba, vagyis az Egyesült Államok és Oroszország között ne alakuljon ki háború. A biztonsági garantőr szerep viszont azzal is járhat a jövőben, hogy akár katonailag is meg kell védeni Ukrajnát.

A március 29-i isztambuli orosz-ukrán tárgyalás Forrás: Sputnik via AFP/Sergey Karpuhin

Ukrajnának az elképzelése, hogy a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló garanciákat kapjon különböző nemzetközi szereplőktől, egyelőre azonban nem egyértelmű, hogy melyik ország vállalkozna arra, hogy megvédje Ukrajnát egy támadás esetén.

Mindehhez kapcsolódó az oroszok és ukránok közötti kompromisszum az volt, hogy ezek a biztonsági garanciák nem vonatkoznának sem Donbaszra, sem pedig a Krímre, magyarán, ha nem is deklaráltan, de közvetve ez azt jelentené, hogy Ukrajna elismeri/elfogadja, hogy a Krím és Donbasz nem ukrán terület. Nyilvánvaló, hogy azóta a felek vitatják ezeket a passzusokat a megállapodásokban.

Több olyan ország is van, amelyek a béke pártján állnak, a békemegállapodásért dolgoznak, Törökország és Izrael is közéjük tartozik. Törökország, mint tárgyalásokban közvetítő állam, részletekbe menően rálátott a tárgyalások folyamatára, és azzal vádol néhány NATO-tagállamot, hogy azok nem a béke érdekében tevékenykednek, nem érdekeltek sem a tárgyalásokban, sem a békemegállapodásban, viszont a háború elhúzódásában igen.

A török nyilatkozatok részben átfedésben vannak az orosz vádakkal, miszerint néhány ország a béketárgyalások sikertelenségében érdekelt, és ennek érdekében befolyásolja az ukrán döntéshozókat.

Mi lehet a haszna abból bizonyos országoknak, ha ez a konfliktus nem rendeződik?

Az oroszok nyilvánvalóan elsősorban az Egyesült Államokat vádolják ezzel, a török nyilatkozatok viszont nem véletlenül nem térnek ki az államok nevesítésére. Az biztos, hogy a NATO-tagországok között, illetve egyes tagországokon belül sincs egyetértés abban, hogy pontosan mi is a fő célja az euroatlanti szövetségnek az ukrán-orosz háború kapcsán.

Több mint két hónapja tart az orosz-ukrán konfliktus Forrás: Sputnik via AFP/Ilya Pitalev

Az egyik ilyen cél, különböző államok nyilatkozatai alapján, Oroszország megbüntetése és meggyengítése, míg a másik Ukrajna megvédése, a háború mielőbbi megállítása. Ezt a kettőt részben próbálják összemosni, azonban ezek a célok eltérőek, és különböző politikai döntéseket igényelnek. Számomra legalábbis egyértelműnek tűnik, hogy ez a tisztázatlanság tulajdonképpen hatással van azokra a döntésekre is, amelyeket később az egyes kormányzatok meghoznak.

A krími orosz hadművelet után 2014-ben és az azt követő években számos gazdasági szankciót hoztak Oroszországgal szemben, most viszont még azoknál is súlyosabb intézkedések születtek. A gazdasági szankciók mennyiben járulhatnak hozzá ahhoz, hogy felgyorsítsák a béketárgyalások folyamatát?

Úgy látom, hogy a szankciókat kivető államok egy gyors orosz gazdasági összeomlásban bíztak, ami nem következett be. Ezt jól kifejezte a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki nyilatkozata:

Egy lengyel vezetőtől egy ilyen beismerés sokat elmond arról, hogy milyen az eddigi szankciók hatékonysága. Ennek mentén én azt mondanám, hogy ezek a szankciók nem tudják érdemben sem rövid, sem középtávon befolyásolni az orosz külpolitikát, sőt hosszú távon is rendkívül kétséges, hogy bármilyen külpolitikai eredményt hoznak.

Nem a gazdasági szankciók fogják befolyásolni Oroszország külpolitikai döntéshozatalát.

Oroszországnak nyolc éve volt felkészülni a nyugati szankciókra Forrás: AFP/Mikhail Klimentyev

Az orosz meggyőződés az, hogy Ukrajna és a NATO együttműködése Oroszországot fenyegette, többek között ezzel is indokolják a háborút, vagyis ez egy nemzetbiztonsági szempont. Bármely állam nemzetbiztonsági célkitűzései felülírják a gazdasági racionalitáshoz kapcsolódó megfontolásokat. Hasonlóan láthattuk, hogy az Egyesült Államok húsz éven keresztül ott volt Afganisztánban, amihez elképesztő gazdasági ráfordításra volt szükség; az amerikai közvélemény is megosztott volt az ottani szerepvállalással kapcsolatban az utolsó tíz évben, de a döntéshozók kitartottak a beavatkozás mellett, a döntést nemzetbiztonsági megfontolások irányították.

Az oroszoknál ugyanez a logika érvényesül, a nemzetbiztonsági prioritások felülírják a gazdasági racionalitás érveit.

A szankciók ráadásul elősegítik az orosz kormányzat narratíváját is, miszerint a nyugati világ Oroszország megsemmisítésére, ellehetetlenítésére, lerombolására törekszik. Ebből a szempontból a szankciók segítik az orosz társadalom mobilizálását. Nyilván van olyan része az orosz társadalomnak, amely adott esetben az orosz vezetőket hibáztathatja, de a többség az ellenséges Nyugatot okolja a szankciók miatt. Ennek megfelelően magas a háború támogatottsága az orosz társadalmon belül, amit a felmérések is kimutatnak.

Svédország és Finnország is vizsgálja az esetleges NATO-csatlakozás kérdését (az interjú még azelőtt készült, hogy ezt a héten hivatalosan is bejelentették - a szerk.). Ha valóban csatlakoznak a NATO-hoz, akkor erre Oroszország hogyan reagálhat?

Orosz szempontból ez nyilvánvalóan egy negatív fejlemény lenne. Ennek megfelelően az orosz kormányzat részéről történő kommunikáció különböző döntéshozói szintekről arra mutatott rá, hogy egy ilyen fejlemény továbbdestabilizálná az európai kontinens biztonságát, lényegében egy újabb szembenállási pontot hozna létre, semmiképp sem növelné az említett országok biztonságát, mert ők is a szembenállás részeseivé válnának.

Az orosz nemzetbiztonsági tanács részéről Medvegyev, volt orosz elnök nyilatkozta azt, hogy Oroszországnak szükségszerűen meg kellene erősítenie katonailag, fegyverrendszerek telepítése szempontjából a vonatkozó határszakaszokat. Szerinte a finn és svéd NATO-csatlakozás azt is jelentené, hogy a baltikumi térség nukleáris fegyvermentessége megszűnne létezni. A belépés továbbdestabilizálná az egyébként hagyományosan viszonylag stabilan működő északi-sarki térséget. Ugyan az elmúlt években itt is növekedett némileg a feszültség, de a világ többi részéhez képest még mindig ez volt az egyik legkiszámíthatóbb régió.

Finnország vizsgálja a NATO-csatlakozás kérdését Forrás: AFP/John Thys

Orosz szempontból fontos, hogy a fejleménynek nem ugyanaz a hatása, mint Ukrajna esetén, hiszen sem Finnországgal, sem pedig Svédországgal nincsenek területi vitáik. Annak ellenére, hogy nem örülnének ezen két ország NATO-csatlakozásának, Moszkva számára mégis könnyebben megemészthető, mint Ukrajna hasonló törekvése. Ráadásul mindkét ország, annak ellenére, hogy nem NATO-tag, szorosan együttműködött a NATO-val, tehát drasztikus változás ebből a szempontból sem lesz.

Vlagyimir Putyin orosz elnök több beszédében is megemlítette, hogy a NATO korábban megígérte, még a Szovjetuniónak, hogy nem fognak kelet felé terjeszkedni. Tényleg volt ilyen ígéret a NATO és a Szovjetunió, később Oroszország között?

A külpolitikai döntéshozásnál meg kell különböztetnünk azt, hogy tényleg volt-e ilyen megállapodás, és azt, hogy az oroszok úgy gondolják, hogy volt ilyen. Ez a kettő dolog azért különbözik, mert az orosz döntéshozatal az alapján születik, hogy az oroszok miben hisznek, mit gondolnak igaznak. A másik dimenziója ennek a kérdésnek, az, hogy tényleg volt-e ilyen ígéret, fontos ténykeresésnek tűnik, de az orosz döntéshozatalra kevesebb hatással lehet.

Ebben a témában született sok jó szakmai kutatás, könyv is, legutóbb a Not One Inch: America, Russia, and the Making of Post-Cold War Stalemate című könyv. Ez azt mondja, hogy voltak olyan ígéretek különböző szereplők részéről, amerikai, illetve német döntéshozók részéről, amelyek arról szóltak, hogy nem lesz keleti irányba történő NATO-terjeszkedés.

Putyin gyakran beszél arról, hogy a NATO megígérte: nem terjeszkedik keleti irányba Forrás: AFP/Tobias Schwarz

A probléma ott kezdődik, hogy például volt-e joguk ezeknek a döntéshozóknak a NATO nevében ilyet ígérni vagy sem. Másik probléma, hogy ezek szóbeli ígéretek voltak, nem lettek megállapodásba foglalva, ilyen szempontból jogilag is meg lehet kérdőjelezni, hogy van-e ezeknek az ígéreteknek relevanciája.

Mindennek köszönhetően a NATO saját részről jogosan mondhatja, hogy nem volt ilyen ígéret, a történészek jogosan mondhatják, hogy voltak ilyen ígéretek, mert ezek megjelennek különböző levéltári és más anyagokban, mások érvelhetnek, hogy jogi szempontból nincs relevanciájuk, és ugyanakkor az oroszok saját nézőpontból állíthatják, hogy nekik ígérték ezt, ők ebben hittek, és hogy ezeket az ígéreteket megszegték a nyugati partnerek.

A lényeg ebben az esetben az, hogy az orosz döntéshozó hogyan értelmezi ezt a helyzetet, mert ez alapján kerül kialakításra az orosz politika, és ez alapján születnek később döntések.

Onnantól kezdve, hogy az orosz döntéshozó azt mondja, hogy igenis nekem ezt ígérték, igenis megszegték ezt az ígéretet, onnantól már az alapján ítélik meg az európai biztonsági architektúrát, az alapján ítélik meg a viszonyukat a NATO-val, az Egyesült Államokkal és a NATO-ba törekvő Ukrajnával.