Műlábbal táncol a színpadon súlyos balesete után a győri táncművész

Katona Imre fellépés közben
Vágólapra másolva!
Borzalmas tragédia történt azzal a fiatal férfival, aki egy bajbajutott embertársán igyekezett segíteni, és ő sérült meg súlyosan. Katona Imre egy közlekedési balesetben vesztette el egyik lábát, mely majdnem karrierje végét jelentette.
Vágólapra másolva!

Minden táncos legnagyobb rémálmát élte át a tatabányai születésű fiatal táncos, aki egy lerobbant autós segítségére sietett, amikor megtörtént a tragédia. Az eset 2019-ben történt, amikor a férfi egy villamosmegállóban várt a szerelvényre, majd észrevette, hogy egy autósnak segítségre van szüksége. Katona Imre odasietett a bajbajutott autóshoz, majd pár pillanat múlva már ő szorult segítségre, ugyanis egy arra haladó autó nem vette észre a táncost és neki nyomta az előtte álló gépjárműnek.

A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosoknak amputálni kellett a bal lábát.
Katona sokáig úgy gondolta, hogy ez karrierje végét jelentheti, de erőt vett magán és nem hagyta, hogy romba dőljenek az álmai.

Katona Imre fellépés közben Forrás: Bors

„Az a fajta koordinációs képesség, amit gyerekkoromtól megszereztem sokat segített abban, hogy a baleset után egyáltalán lábra tudtam állni.... A saját kezembe vettem az irányítást, és szerencsémre egy kiváló gyógytornásszal, Suti Andreával működhettem együtt. Nagyon gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a siránkozás nem visz előre, pedig lett volna okom rá, hiszen pont az ügyesebbik az úgynevezett ugrólábam sérült meg – emlékezett vissza Katona Imre a Borsnak.

ahogy azt nekem a kórházban egy orvos jósolta. Azonnal kiküldtem a kórteremből, és megmondtam, hogy csak olyan gyógytornászokkal és orvosokkal vagyok hajlandó együttműködni, akik képesek elvonatkoztatni az általánostól. A lehetetlen szó számomra egy vonatkozásban értelmezhető: ha azt akarják velem elhitetni, hogy valamire nem vagyok képes..." – nyilatkozta a táncos, aki azóta már többször is fellépett műlábbal és továbbra sem tervezi a visszavonulást.