Rémisztő hírek érkeztek a legnagyobb ukrán atomerőműről

Vágólapra másolva!
Az ukránok a zaporizzsjei atomerőművet bombázták, ami miatt Energodar áram és víz nélkül maradt, az pedig csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett sugárbaleset.
Vágólapra másolva!

A csodával határos, hogy nem történt sugárbaleset a zaporizzsjei atomerőműben – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium, amely szerint az ukrán fegyveres erők három tüzérségi csapást mértek az atomerőműre és Energodar településre, ahol összesen 20 darab 152 mm-es lövedék csapódott be.

Az előzetes hírek szerint Energodar áram- és vízellátás nélkül maradt, az atomerőmű 3-as blokkjának berendezéseinek egy részét áramtalanították, a 4-es blokk termelőkapacitását pedig csökkentették.

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint egy hidrogénvezeték is megsérült és tűz is lett.

Ezt még sikerült eloltani, ám az oroszok szerint

szerencse, hogy az ukrán lövedékek nem találták el a közelben lévő olaj- és fűtőolaj-létesítményt vagy az oxigénállomást, akkor ugyanis sugárbaleset is lehetett volna.

Igor Konasenkov minisztériumi szóvivő kijelentette: "a kijevi rezsim provokációja" ütközik az Egyesült Nemzetek Szervezetének nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződésével, és nukleáris terrorcselekménynek minősül.

Percről percre közvetítésünket az orosz-ukrán háborúról itt olvashatják.