Durva verekedéssé fajult egy közlekedési vita Szombathelyen

Vágólapra másolva!
A dulakodó felnőttek még a gyerekekről is elfeledkeztek, miközben megtámadták az autót és vezetőjét.
Vágólapra másolva!

A 112Press számolt be róla, hogy augusztus 8-án, hétfőn este az egyik forgalmas szombathelyi kereszteződésben dulakodás történt egy gyalogátkelőhelynél, az oldal egyik olvasója videóra is vette az esetet.

A Vörösmarty Mihály utcában az 56-osok terénél négy gyerek és két felnőtt nő kelt át zöld jelzésnél a zebrán, amikor egy szintén zöld jelzésnél induló Renault Clio érkezett a Széll Kálmán utcából. A piros autó vezetője valamit mondott és mutatott, ami felbőszítette a rövid hajú gyalogos nőt, aki nagyot rúgott az autó elejébe.

Ezután szóváltás következett, a gyalogosok a hátizsák, illetve a kerékpár eldobásával jelezték, hogy készen állnak a harcra. Közben a vita hevében teljesen elfeledkeztek a gyerekekről. A legkisebb fiú visszaszaladt megnézni, mi történik, közben hosszú másodpercekig állt a sáv közepén, miközben a járműveknek mutatott zöldet a jelzőlámpa.

Később az autóba rúgó nő megkereste a 112Presst, és elmondta, hogy valóban "eldurrant az agya", aminek az volt az előzménye, hogy a kocsiban azzal viccelődnek, hogyan kellene elgázolni az úton átkelő gyerekeket. "Nem tudtam hideg fejjel gondolkodni. Az autóba tényleg belerúgtam, de a sofőrt nem ütöttem meg. Láttam, hogy az utasoknál fehérboros palackok vannak. A sofőr nekem elismerte, hogy elhangzott a gyerekek elütésére vonatkozó kijelentés, de azt mondta, hogy nem tudja, ki mondta ezt" - mondta el saját verzióját, az autós társaság egyelőre nem szólalt meg a nyilvánosságban.