Vágólapra másolva!
A Shamrock Rovers vezetőedzője, Stephen Bradley a 4-0-ra elveszített Európa-liga-selejtező után egy percig sem kertelt, elismerte, hogy a jobb csapat, azaz a Ferencváros teljesen megérdemelten nyert a Groupama Arénában.

A Shamrock edzője, Stephen Bradley elmondta, hogy egyértelműen egy jobb csapattól kaptak ki, és a Fradi mindig a legfontosabb pillanatokban tudott betalálni, különösen a második félidő elején kapott harmadik gól volt az, ami végképp megpecsételte a csapat sorsát. Ugyanakkor azt mondta, hogy sokat tanultak abból, hogy minden hibájukat megbüntette a Fradi. A támadójátéka alapján

a Fradit a Shamrock korábbi európai kupaellenfelei közül az olasz sztárcsapathoz, az AC Milanhoz hasonlította a szakember

(2020 szeptemberében az Európa-liga-selejtező második körében kaptak ki hazai pályán 2-0-ra az piros-feketéktől).

„Egy pillanatig se jelentsen ez nyomást" – tette hozzá tréfásan.

Egyértelműen szorosabb mérkőzésre számítottam a találkozó előtt. Alapvető hibákat követtünk el, ami ezen a szinten nem megengedhető – válaszolta Stephen Bradley az Origo kérdésére, hozzátéve, hogy a második félidőben kockázatot vállaltak, hátha gólt tudnak szerezni, hiszen adott esetben egy 2-1-es vereség egy nyílt visszavágót eredményezett volna.