Többször megerőszakolta felnőtt lányát egy bátonyterenyei nyugdíjas a kisunokája előtt

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Négy év helyett hét év börtönbüntetést kapott azt a 77 éves férfi, aki rendszeresen megerőszakolta a felnőtt lányát.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint két évvel ezelőtt az özvegy férfi egy házban élt a lányával, és hétéves kislányával.

2020 májusa és augusztusa között részegen többször megerőszakolta a lányát.

Trágár kifejezésekkel utasította nemi vágya kielégítésére, és megfenyegette, hogy ha nem teszi meg, megveri. Augusztusban a férfi egy újabb kényszerítésének tanúja volt az unoka is,

aki felébredt a szobában zajló eseményekre és sírni kezdett.

A bátonyterenyei férfi ellen a Salgótarjáni Járási Ügyészség tavaly februárban emelt vádat hozzátartozója sérelmére, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt.

illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Salgótarjáni Járásbíróság 4 év börtönbüntetésre ítélte és 5 év eltiltotta a közügyek gyakorlásától is a letartóztatott férfit. A járási ügyészség fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, melyet a Nógrád Megyei Főügyészség fenntartott, kifejtve, hogy a lánya sérelmére sorozatosan elkövetett jelentős tárgyi súlyú bűncselekmények miatt a férfinek tovább kellenbe börtönben maradnia. A Balassagyarmati Törvényszék, alaposnak találta az ügyészi fellebbezésben felsorolt érveket, ezért jogerősen 7 év börtönbüntetésre és emellett 8 év közügyektől eltiltásra súlyosította az ítéletet.