Dárdai Pál nélkül összeomlott a Hertha, megint őt követelik a szurkolók

TSG 1899 Hoffenheim - Hertha BSC Sports soccer Bundesliga Trainer Pal Dardai Horizontal
Dárdai maradhat a Hertha vezetőedzője
Vágólapra másolva!
Vajon mikor jön rá a Hertha, hogy Dárdai Pál nélkül képtelen megújulni? Természetesen mi, magyarok elfogultak vagyunk honfitársunkkal, de érdemes elgondolkozni azon, hogy mit ért el a Hertha akkor, amikor középpályásként, és mit, amikor vezetőedzőként segítette a német főváros klubját. Hogy most mit ér el – Dárdai nélkül – az világosan látszik. Ha most lenne vége a német bajnokságnak, a berlini csapat csont nélkül zuhanna ki a másodosztályba.

Dárdai Pál 1997 elején, 20 évesen érkezett az akkor már több, mint 6 éve újraegyesített Németország fővárosának csapatába. Ez nagy lépés volt a fiatalembernek, de akkor még – érthetően – senki nem látta, hogy mekkora karriert fut majd be ott. A Hertha ugyanis a másodosztályban szerepelt. A telet a harmadik (akkor ez osztályozó nélküli, közvetlen feljutást jelentett) helyen töltötte a gárda, és senkinek eszébe sem juthatott, hogy néhány éven belül történelmi csúcsra érhet.

A Hertha 1997 tavaszán (a Kaiserslautern és a Wolfsburg mögött harmadikként) visszajutott a legjobbak közé, és elkezdődött a klub modernkori történelmének legsikeresebb időszaka. Mert ki emlékezett már akkor arra, hogy 1930-ban és 1931-ben a még egészen más szisztémában, „kuparendszerben" lebonyolított bajnokságban aranyérmet szerzett. Ahogy a '60-as és '70-es évek fordulóján elért két bronzérem, és az 1975-ben elért második pozíció is kezdett a múlt ködébe veszni. A csapat ugyanis az egyesülés előtti utolsó bajnokságban az utolsó helyen végzett, így az a szégyen fordult elő vele, hogy amikor csatlakoztak az NDK-ból érkezett gárdák a ligához, a főváros élcsapata a második vonalba kényszerült. Sőt, a kétcsoportos második vonalban is csak a hatodik helyen végzett, ha egy ponttal kevesebbet gyűjt, akkor a harmadosztályba zuhant volna.

Dárdai Pál 2022-ben, a Hertha mezében Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Wolfgang Kumm

Így is komoly vesszőfutással ért fel az a hat szűk év a Bundesliga2-ben, míg végül Dárdai Pállal a soraiban végre visszakerült a csapat a legjobbak közé. Két évvel később pedig Dárdaival és a kapuban Király Gáborral a Hertha a harmadik helyen végzett, és indulhatott a Bajnokok Ligájában. Itt a csoportkörből úgy jutott tovább, hogy kiütötte a Galatasarayt és a Milant. Vagyis papíron a kontinens 16 legjobb csapata közé került. Dárdai Pál szürke eminenciásként is kihagyhatatlannak bizonyult. 1997 elejétől 2012 közepéig, vagyis 15 éven keresztül játszott itt, 7 sorozatot figyelembe véve összesen 396 mérkőzésen. Elsőosztályú bajnokin is ő lépett pályára a legtöbbször Hertha-mezben, 286-szor.

Dárdaira már játékosként nyújtott teljesítménye miatt is illene a „Herr Hertha" kifejezés. Ám visszavonulása után két alkalommal vezetőedzői szerepet is vállalt a klubnál.

Dárdai Pál 2008-ban a Hertha csapatkapitányaként Forrás: ddp images via AFP/Gerit Borth

Először 2015 elején vette át a mostanihoz hasonlóan bajban lévő csapat irányítását. Ráadásul úgy került Jos Luhukay helyére, hogy a holland csinálta végig a téli alapozást. A Hertha utolsóelőtti helyen állt, csak a Borussia Dortmundot előzte meg akkor, ám abban biztos volt mindenki, hogy a Jürgen Klopp által irányított csapat előbb-utóbb előzni fog. Ekkor tényleg csak egy „ősherthás" fanatizmusa segíthetett. Dárdai rendet tett a fejekben, az előző héten hazai pályán vereséget szenvedő csapatot öt helyen megváltoztatta, és mainzi győzelemmel kezdte edzői pályafutását a Bundesligában. A szezon végére osztályozó nélkül bent tartotta a Herthát.

Más aligha lett volna erre képes!

A következő szezonban a hetedik helyre vezette, és bejutott vele a Német Kupa elődöntőjébe. Egy olyan csapattól, melynek kapujában Rune Jarstein állt, és olyan kulcsemberei voltak, mint Fabian Lustenberger, Vladimir Darida, Genki Haragucsi, vagy Salomon Kalau bizony nem kis bravúr volt ez. Ám mindig is ez volt Dárdai nagy erénye: masszív csapatjátékot kért focistáitól, alázatot, elhitette velük, hogy lehet keresnivalójuk, és nem egy-két sztár kiszolgálására építette a taktikáját.

Dárdai első szezonjában szinte csodát tett Berlinben Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Sven Hoppe

Ez utóbbit persze megkönnyítette, hogy nem dolgozhatott sztárokkal. Dárdai első edzősége idején a játékoskeret összeállításáért felelős

Michael Preetz nagyon megnyugodott attól, hogy az egykori játékostársából lett tréner „nevek" nélkül is sikeres tud lenni, és egyre rosszabb igazolásokkal nehezítette az életét.

Dárdai próbálta okosan forgatni csapatát, persze ennek német szinten történelminek nevezhető szégyenek lettek a következményei. Előbb az Európa-liga-selejtező harmadik körében kiesett a Bröndbyvel szemben, egy évvel később ugyanitt a csoportjában nemcsak az Athletic Bilbao előzte meg, hanem a svéd Östersund és az ukrán Zorja Luhanszk is. Viszont a bajnokságban nem voltak kiesési gondjai csapatával, bár elgondolkoztató, hogy ez a szerep megfelelő a többmilliós világváros képviselőjének, vagy ennél többet érdemelnének szurkolói. Hiszen a semmiből (2009-ben) létrehozott RB Leipzig állandó Bajnokok Ligája résztvevő, a 3500 lakosú falu, Hoffenheim meghatározó csapata a Bundesligának, és a Freiburg is mostanában inkább a nemzetközi kupában indulásra jogosító helyek környékén van, és nem a kiesőkön.

A legfrissebb bosszúsága a Herthának az Union Berlin szereplése. Mely magabiztosan győzött a stadionjában a hétvégén, és jelenleg a második. A Hertha pedig alulról a második, ez kieső pozíció. Utolsó hét bajnokijából hatot elveszített.

Érik az edzőváltás? Megint jöhet Dárdai?

Dárdai 2019-ben, egy hazai, Leverkusen elleni vereséggel búcsúzott először a berlini kispadtól. Ez azért érdekes, mert Luhukay vesztét is ez a csapat okozta Berlinben annak idején, és ezután kezdődött Dárdai edzői karrierje. Az első edzői búcsúja megható volt, a súlyos, 5-1-es vereség ellenére a nézők felállva tapsolták őt. Ezt tette látványosan Preetz is, akivel - ezt mindenki tudta - megromlott a viszonya. Megkapta az ilyenkor szokásos nagyméretű fotomontázst, és Preetz az ő távozása után elképesztő ámokfutásba kezdett.

Nem volt ez olyan régen, de talán már senki nem emlékszik rá, hogy a következő (Covid miatt meglehetősen furcsa tavasszal záródó) idényben négy edző is próbált csapatot csinálni a Herthából:

Ante Covic, Jürgen Klinsmann, Alexander Nouri és Bruno Labbadia. A „semmiből jött", Berlin keleti részén egy csendes erdőben megbújó, biztos kiesőnek gondolt Union ugyanannyi pontot szerzett, mint a „nagy" Hertha.

Hátul Michael Preetz, előtte Dárdai Pál. A sportigazgató távozása volt Dárdai visszatérésének egyik feltétele Forrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Jan Kuppert/Sven Simon

Michael Preetz 2021. január 23-án távozott, és utódja, Fredi Bobic megvált az örök tűzoltó edzőtől, Labbadiától. Megint a 18. forduló után jött Dárdai, vagyis ezúttal sem tudta felkészíteni a csapatot. Ám ezúttal is bent tartotta, bár nem volt nagy diadalmenet a tavasz. Nyáron Bobic a nyakára hozta játékosként a berlini legendát, Kevin-Prince Boatenget. Aki finom megfogalmazás szerint egy pályafutása végéhez közelítő, hasznos teljesítményre képtelen, ám elviselhetetlenül öntelt figura. 13 fordulón keresztül fúrta Dárdait, még olyan eset is előfordult, hogy edzésen majdnem összeverekedtek. A keret silány volt, a hangulat nem túl jó, az eredmények is pocsékok. A 13 forduló során elszenvedett 7 vereség között volt hat- és ötgólos is, igaz előbbit Lipcsében, utóbbit Münchenben szenvedte el a csapat. Ekkor váltak meg másodszor a klublegendától.

A keret minőségét jól jelzi, hogy utódja, Tayfun Korkut pont ugyanannyi találkozón eggyel többször kapott ki, kettővel kevesebb alkalommal győzött, öt ponttal gyűjtött kevesebbet.

Ez is fényesen bizonyította, hogy óriási hiba volt kirúgni Dárdai Pált.

A Korkut által kiesőhelyre navigált Herthát végül Felix Magath mentette meg, de az új szezon előtt sem változott semmi. Ezért áll a 18. játéknap után most is kiesőhelyen a Hertha. Ilyenkor szokott érkezni a magyar megmentő.

Fredi Bobic szerint Dárdaival nem lett jobb csapat a Hertha Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/David Inderlied

Az biztos, hogy Dárdai Pál azon kevesek egyike, aki most is tudna segíteni. Ám nagy kérdés, van-e kedve harmadszor is reménytelen helyzetben felállni az akasztófa mellé, még ha ő is tudja, hogy a halálos ítélet még nem született meg. Mert a Bundesligában, jelenleg van egy hasonlóan rossz csapat, a Schalke, és 3-4 olyan, amelyet Dárdai segítségével meg lehetne előzni. Ám ha egy Titanic méretű hajó léket kap, akkor hosszú távon nem elég, ha minden fedélzeten lévő homokozóvödörrel próbálja kimerni a vizet, hogy az a felszínen maradjon. Érdemes lenni valami komolyabb ácsmunkát végezni a lék megszüntetése érdekében. Ez pedig csak akkor lenne Dárdai feladata, ha a néhány napja távozott Fredi Bobic helyére került volna, de ezt a pozíciót Benjamin Weber kapta. Az edző, Sandro Schwarz most még élvezi az új főnök bizalmát. Ám borzalmasan nehéz széria előtt áll. A Hertha megy Frankfurtba és Dortmundba, a kettő között fogadja a Mönchengladbachot. Ha a három mérkőzés során pont nélkül marad, akkor már lehet, hogy csodára lesz szüksége a bentmaradáshoz.

És akkor már lehet, hogy Dárdai Pál sem fog tudni segíteni.