Itt az ukránok újabb követelése: kitörhet az atomháború

Pakisztán, rakéta, atomfegyver
Sikeres kísérletet hajtott végre egy atomfegyver célba juttatására is képes ballisztikus rakétával csütörtökön a pakisztáni hadsereg.
Vágólapra másolva!
Amikor Oroszország megsértette a Budapesti Memorandumot, az atomhatalmak, mindenekelőtt az USA és Nagy-Britannia nem nyújtott teljes biztonsági támogatást Ukrajnának, ezért el kell kezdeni a vitát az ország nukleáris státuszának visszaállításáról – jelentette ki Olekszij Makejev berlini ukrán nagykövet egy rádiós interjúban, számolt be szerdán az rbc.ua hírportál alapján a karpatalja.info. Vagyis Ukrajna újra atomfegyvereket akar, ami egy atomháborúhoz vezethetne.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlap szemléje szerint a jelentés azt tartalmazza, hogy a diplomata a Deutsche Welle német rádiónak nyilatkozva elmondta:

Rossz jelzés volt a világ összes országa számára, amelyek rájöttek, hogy valójában csak az atomfegyverek menthetik meg őket egy ilyen agresszor támadásától. Ezért akarjuk elindítani ezt a vitát.

A nagykövet megjegyezte, hogy jelenleg nincsenek kész javaslatai arra vonatkozóan, hogy hogyan nézhet ki ez a vita. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az egyik elképzelést Volodimir Zelenszkij elnök terjesztette elő 2022 elején a biztonsági garanciákat nyújtó szerződésre irányuló javaslatával.

– mutatott rá Olekszij Makejev.

Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Leon Klein

A háborúról készített ÉLŐ tudósításunkat itt olvashatja.