Máshol kezdhet új életet Young G Béci és családja

Young G Béci
Vágólapra másolva!
Rácz Béla, azaz Young G Béci komoly elhatározást hozott meg feleségével, Mészáros Norinával, akivel az elmúlt évben sok nehézségen mentek keresztül. Elmondásuk szerint az év végére már rendeződtek a dolgaik, de az új évre nagy terveket szövögetnek, az is lehet hátrahagynak mindent és máshol kezdenek új életet.
Vágólapra másolva!

Young G Béci és felesége mögött nehéz év áll, ezért nagy lelkesedéssel indultak neki a 2023-nak, amitől remélik, hogy rendezi a dolgokat. A zenésznek két kislánya van, a kilencéves Napsugár, aki még az előző házasságából született és a húsz hónapos Rebeka, akit Mészáros Norinával közösen nevelnek.

Young G Béci most úgy döntött, hogy képezni fogja magát, ugyanis soha nem tudni, mit hoz az élet. Beiratkozott egy nyelviskolába, ahol angolul tanul, amiben Mészáros Norina is sokat segít neki.

Elmentem egy nyelvstúdióba, hogy kicsit felturbózzam az angoltudásomat. 2023 a változás, a fejlődés, a tanulás éve! Nagyon szeretek olvasni, megpróbálok erre is több időt szakítani, és ott az angol is. Norina nagyon jó angolból, ő is segít a tanulásban. Tudom az alapokat, de suli óta nem kellett használnom. Ha külföldre megyünk nyaralni, 7-8 nap alatt belerázódok, de addigra meg jöhet is haza az ember.

Ez a gyerekek nyelvérzékének is jót tenne. Napsi németre jár, de angolul is elég jól boldogul" - vallotta be a Borsnak terveit Young G Béci, aki szeretné, ha gyerekeihez és feleségéhez hasonlóan ő is jobban beszélne idegennyelven.

"Rebeka pedig egy igazi csodagyerek, még nincs két éves, de már beszél, és a mesékből néhány angol kifejezést is megtanult! Szépen mondja, hogy bye-bye, és az angol ábécé elejét is el tudja énekelni" - mondta a kétgyerekes édesapa, aki valószínűleg nemcsak a saját, hanem a gyerekek nyelvtudása érdekében is gondolkozott el azon, hogy más országban kezdjen új életet.