Varga Judit: a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek

Varga Judit, Facebook
Vágólapra másolva!
A következő négy évben a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek, ebben pedig az Igazságügyi Minisztériumnak mint szakmai irányítónak kiemelt szerepe van - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán kedden.
Vágólapra másolva!

Varga Judit a Facebookon közzétett bejegyzésében jelezte: a fogyasztóvédelmi politika új irányairól tartott előadást Salgó László közigazgatási államtitkár és Kupecki Nóra helyettes államtitkár kíséretében kedden a kormánymegbízottak értekezletén.

A következő négy év fogyasztóvédelmi politikáját négy pillérre alapozva alakítják át - közölte a miniszter.

A fogyasztóvédelemnek felhasználóbaráttá és minden ember számára könnyen elérhetővé, közelivé kell válnia - jelezte.

Választ kell adni a digitális világ kérdéseire és megfelelő jogi megoldásokat kell találni a technológiai fejlődés árnyoldalaira. Meg kell védeni az online térben is a magyarokat, a magyar fogyasztóvédelemnek meg kell érkeznie a XXI. századba - hangsúlyozta Varga Judit.

Varga Judit igazságügyi miniszter Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Biztosítani kell a gyermekek zavartalan fejlődését, nem hagyhatják, hogy bújtatott ideológiai és szexuális propaganda áldozatává váljanak - emelte ki.


Egységes joggyakorlatot kell kialakítani a fogyasztóvédelem területén működő szervezeteknek, hivataloknak, ezért létrehozzák a Fogyasztóvédelmi Kerekasztalt - ismertette az igazságügyi miniszter.
Hajrá, cselekvő magyar fogyasztóvédelem! - írta bejegyzésében Varga Judit.