Karácsony Gergelyék a lakosok feje fölött hoznak döntéseket a 13.-ik kerületben

Szent István park, Újlipótváros
Budapest, 2015. július 8. A Szent István park részlete a főváros XIII. kerületében, az Újlipótvárosban. Jobbra Varga Imre szobrászművész Lukács György filozófust ábrázoló szobra látható. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely és a Főpolgármesteri Hivatal már számtalanszor bebizonyította, hogy nem veszik figyelembe a lakosok akaratát. Elég csak az önkényesen felfestett biciklisávokra gondolnunk vagy az elhibázott közlekedésppolitikára ami miatt romokban van a főváros közlekedése. Most újabban a Főpolgármesteri hivatal a lakosok heves tiltakozása ellenére valósít meg beruházásokat.
Vágólapra másolva!

Mint ismert Budapest Főváros Önkormányzata közösségi költségvetést hirdetett, ahol 1 milliárd forint felhasználásáról dönthetnek a választópolgárok. Ezen az oldalon lehet követni a folyamatot. Érdemes kiemelni, hogy a főváros által készített honlapon a közösségi költségvetésre bocsátott projektekre nem csak kizárólag fővárosiak hanem az egész országból lehet szavazni. Így természetesen komolyságát veszti a kezdeményezés ugyanis sok esetben a kerületi lakosok akarata ellenére valósulhatnak meg projektek.

A Szent István park részlete a főváros XIII. kerületében, az Újlipótvárosban. Forrás: MTI/Róka László

Budapesten 13.-ik kerületben nemrég ez történt, mivel az egyik ilyen projektet megszavazták az online felületen, és most a lakosok heves tiltakozása ellenére szeretné megvalósítani a kezdeményezést különböző trükkökkel Budapest baloldali vezetése.

A szavazás szerint az újlipótvárosi Szent István parkban hoznának létre egy úgynevezett integrált kutyaparkot. Emiatt a környéken levő 12 társasházból 11 tiltakozni kezdett. A lakosok és a közös képviselők több fórumra is írtak annak érdekében, hogy ne valósuljon meg a projekt, mert az kifejezetten zavarná a társasházakat. A helyiek inkább a mostani kertesített park mellett foglalnak állást.

Mivel a közterület a Fővárosi Önkormányzathoz tartozik a lakosok megkeresték a Főpolgármesteri Hivatalt, a 13.-ik kerületi polgármesteri hivatalt, Bardóczi Sándort, Budapest főtájépítészét is, de nem kaptak megnyugtató választ Tulajdonképpen senki sem akarja figyelembe venni a helyi lakosok akaratát a lakossági aláírásgyűjtés ellenére. A lakosok a leveleikben kiemelték azt, hogy a szavazáson bárki szavazhatott ,és nem csak a helyi lakosok. A helybéliek azt is kifogásolták, hogy kezdeményezésről kevés ember hallott és annál kevesebb ember szavazott.

A tiltakozást követően azt állította a baloldali fővárosi vezetés, hogy volt több civilszervezet fórumot tartott az ügyben, és ezeken a fórumokon meg lett szavazva az elképzelés.

Ezt követően tulajdonképpen kész tények elé állították a lakosokat, hogy a Szent István parkban mindenképp meg lesz építve az integrált kutyapark.

A lakosok arra panaszkodnak ,hogy a társasházakat nagyon zavarná a megemelkedett zajszint és a megnövekedő forgalom. Valójában ez egy komolytalan a közösségi költségvetés abban az esetben ha a helyi lakosok nem is akarják az így létrejövő beruházásokat.

Jól látható módon a lakosok feje fölött hoz döntéseket a Karácsony Gergely-féle vezetés. Csellel és trükkel ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon a baloldali városvezetés.