Megválasztották a Nemzeti Választási Bizottság új elnökét

Budapest, 2016. augusztus 3. A kvótareferendum szavazólapjainak mintái a Nemzeti Választási Iroda fővárosi székházában 2016. augusztus 3-án. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezen a napon jóváhagyta az októberi népszavazás szavazólapjainak mintáit, az egyik a magyarországi, a másik a levélben szavazásra készült. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Sasvári Róbertet választották a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökévé a testület hétfői alakuló ülésén, az elnökhelyettes Lehel Zoltán lett. Sasvári Róbert 2010 óta tagja a Nemzeti Választási Bizottságnak, illetve jogelődjének, az Országos Választási Bizottságnak.
Vágólapra másolva!

Az NVB 2013-ban választott tagjainak megbízatása szeptember 30-án járt le, helyükre a Novák Katalin köztársasági elnök által jelölt hét tagot és három póttagot egy hete választotta meg az Országgyűlés kétharmados többséggel kilenc évre. A tagok és póttagok megválasztásuk után esküt tettek.

Az Országgyűlés Cservák Csabát, Kicsi Zselyke Borbálát, Lehel Zoltán Zsoltot, Réthelyi Zoltán Attilát, Sasvári Róbert Lászlót, Szabó László Leventét, Szalay Tamás Károlyt választotta meg az NVB tagjává, póttag lett Gerencsér Balázs Szabolcs, Szabó István és Tóth Norbert. Szalay Tamás a korábbi NVB-nek is tagja volt.

Az NVB-be az Országgyűlésben frakcióval rendelkező pártok is megbízhatnak egy-egy tagot. A 2022-es parlamenti választás után a testületbe a frakciók által delegált tagok megbízatását nem befolyásolta, hogy az Országgyűlés szeptemberben a törvényi előírásoknak megfelelően új tagokat választott.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a Nemzeti Választási Bizottság az alakuló ülését az előző bizottság megbízatásának lejártát követő munkanapon tartja meg, ahol a tagok az Országgyűlés által választott tagok közül választják meg az elnököt és az elnökhelyettest.

A bizottság egyhangúlag döntött arról is, hogy megkezdik az egyeztetést a testület ügyrendjéről, a jogszabály szerint ugyanis azt az alakuló ülést követő 30 napon belül el kell fogadniuk.

Az ülésen Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta: az NVB munkáját továbbra is a titkárság segíti.

A címlapi kép illusztráció!