Erre ügyeljen, ha szabadtéri programot tervez a hétvégén!

napsütés, nap, napfelkelte, Gellért-hegy Budapest
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése: 
Vágólapra másolva!

Ma a párafoltok megszűnése után fátyolfelhők szűrte napsütésre számíthatunk. Sehol sem lesz csapadék. A délkeleti szél megélénkülhet.

21°C körül alakul a délutáni órák hőmérséklete.

Szombaton reggelre foltokban köd képződik, mely a délelőtt folyamán feloszlik. Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és késő estétől már záporesők is kialakulnak. Estétől az északnyugatira forduló szél megélénkül.

19 és 24 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szép idő lesz a hétvégén is Fotó: Csudai Sándor - Origo

Vasárnap hajnalban még előfordulnak záporok, majd a reggeli óráktól északnyugat felől csökken a felhőzet, így sok napsütés várható.

Főleg a nap első felében lesz erős az északnyugati szél.

17-22 fok valószínű.

Hétfőn sok napsütés, kevés felhő várható. Továbbra sem fordul elő csapadék. A délkeleti szél mérsékelt marad.

A maximum 20 fok körül alakul.