Elfogták a rettegett pest megyei bandát - félelemben tartották a gazdag külvárosi külföldieket

Sajtótájékoztató – Nagyszabású betörés sorozat felderítése, Bukovics Péter r. alezredes, Guitprecht Vivien r. százados, 2022.11.30.
Vágólapra másolva!
Egy négyfős Pest megyei banda összesen 16, távol-keleti emberhez tört be, és több mint 30 millió forint értékben loptak táskákat, órákat, ékszereket és valutát. A banda luxusautók rendszámait figyelte az utcán, majd megszerezték a tulajdonos címét. Ezután precízen megtervezték a betörést, majd megvárták, amíg a tulajdonos elutazik valahova.
Vágólapra másolva!

Rengeteg márkás táskát és órát tettek ki a rendőrök egy asztalra azon a sajtótájékoztatón, amely néhány perce ért véget, és amelyen egy olyan banda elfogásáról számoltak, amely gazdag külföldiekhez tört be.

Bukovics Péter alezredes elmondta, hogy a rendőrség folyamatosan ellenőrzi a budapesti lopásokat, betöréseket és kocsifeltöréseket. Idén áprilisban az elemzés kimutatta, hogy

több, budapesti kerületben elkövetett betörés között kapcsolat lehet, ugyanis mindig távol-keleti személyekhez törtek be.

A nyomozás során a rendőrség látóterébe került 4 fiatal férfi, akik Budapest agglomerációjában éltek. A 20-23 év közötti férfiak a fiatalkoruk ellenére profi bűnözők.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyik módszerük az volt, hogy az utcákon luxusautókat figyeltek meg, majd felírták a rendszámukat.

Egyikük anyja egy biztosító cégnél dolgozott, a férfi a számítógépét használva le tudta kérni a rendszerből az autó adatait, így a tulajdonos címét is.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Később áttértek arra a módszerre, hogy egy ismert weboldalon különböző távol-keleti cégek neveire kerestek rá, majd onnan is megszerezték a helyadatokat.

A betörések előtt mindig egyeztettek egymással, hogy kinek mi lesz a feladata, valamint egy címre soha nem mentek el egyszerre mind a négyen, csak ketten. Terepszemlét tartottak, és ügyeltek arra, hogy akkor törjenek be, amikor az ott élők elutaztak valahova. A házakba mindig az ajtót, vagy az ablakot befeszítve jutottak be. Összesen 16 házba törtek be, többnyire a XVIII. kerületben.

Általában luxuscikkeket, táskákat, órákat, ékszereket, érmegyűjteményeket és valutát loptak el, összesen 34 millió forint értékben.

Ebből a rendőrség 29 millió forintot lefoglalással visszaszerzett.

A férfiak közül kettőt júniusban elfogtak egy III. kerületi betörés közben, később a társaikat otthonukban kapták el. A banda három tagjának nem volt munkája, a betörésekből éltek luxus életet.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

D. Ferencet és társait betöréses lopás miatt kihallgatták a rendőrök. Hárman nem tettek vallomást tagadtak a bűnösségüket, egy férfi azonban részletes beismerővallomást tett. A rendőrök november 28-án vádemelési javaslattal elküldték az ügy iratait az ügyészségnek.