Többszörösen körözött férfi lopott autókat Kerepesről

Vágólapra másolva!
Egy férfi és a társa három autót loptak el Kerepesről több millió forint értékben. A rendőröknek sikerült elfogniuk a férfit, akiről kiderült, hogy több elfogatóparancsot is kiadtak ellene.
Vágólapra másolva!

A 26 éves férfi és a társa novemberben három autót lopott el egy kerepesi telephelyről, amivel 7,5 millió forintos kárt okoztak. A rendőröknek pár napon belül sikerült azonosítaniuk őket, majd a 27 éves V. Etelkát november 14-én elfogták. A nő beismerő vallomást tett, a társa ekkor még szökésben volt.

Forrás: Police.hu

November 23-án a rendőrök kimentek R. Gyula kerepesi otthonához.

A férfi többszöri felszólításra sem jött ki a házból, ezért a rendőrök mentek be érte.

A 26 éves férfi a kihallgatása közben beismerte a lopást, de nem tett vallomást.

Kiderült, hogy összesen 7 elfogatóparancs van érvényben ellene, többek között lopás, garázdaság és cserbenhagyás miatt.

A rendőrök emiatt bevitték a börtönbe. Az ellopott autókat megtalálták, így a kár megtérült. A rendőrség lopás miatt indított eljárást a páros ellen.