Kétszer is brutálisan elvertek egy férfit Miskolcon

rendőrautó, bilincs
Vágólapra másolva!
Vádat emeletek két kiskorú és egy felnőt férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy este kétszer is megvertek egy férfit Miskolc belvárosában, majd kirabolták.
Vágólapra másolva!

Tavaly május elejének egyik napján, hajnalban Miskolc belvárosában sétált egy banda, amikor az egyik, társaságukban lévő férfi bement egy dohányboltba. A boltból kijövő férfit arra kérték, adjon nekik a cigijéből, amire az nemet mondott.

Ekkor az egyik gyerek mellkason rúgta, majd, amikor földre került, kétszer fejbe is akarta rúgni, de a férfi kivédte a támadást.

A bolt biztonsági őre felszólította őket, hogy távozzanak.

Illusztráció Forrás: Police.hu

Mindannyian elmentek, de 20 perc múlva Miskolc másik részén újra összefutottak. A banda felnőtt tagja odalépett a férfihoz és megütött. Az áldozat a földre zuhant. Az óráját és az ékszereit követelték a támadói.

Aztán ütötték, rúgdosták, ahol csak érték, miközben a férfi a földön összekuporodva, a kezeivel a fejét védve próbált védekezni.

A bandatagok átkutatták a zsebeit. Elvettek tőle 60 ezer forintot és a mobilját is. Meg akarták szerezni a férfi 300 ezer forint értékű ezüst karláncát és karóráját, de egy autó megzavarta őket, úhogy inkább elszaladtak.

A megtámadott férfinak 8 napon belül gyógyuló sérülései lettek.

Az ügyészek a letartóztatás alatt álló, büntetlen előéletű támadók közül a gyerekekkel szemben javítóintézeti nevelést, a felnőtt férfivel szemben pedig fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványoztak.