Nyomoznak a tanár ellen, aki a diákjaival veretett meg egy kisfiút

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás egy mezőcsáti iskola tanára ellen, aki arra biztatta diákjait, hogy tanóra alatt verjék meg az egyik társukat.
Vágólapra másolva!

Január 23-án egy mezőcsáti iskola egyik tanóráján 13 diák megvert egy 12 éves fiút, aki könnyebb sérülésekkel megúszta a támadást. A gyanú szerint egy tanár biztatta őket erre.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ahogy korábban írtuk, a tanár ötöst ígért a verésért, és nevetve nézte végig, amint a többiek csépeltek.

- mondta a 12 éves fiú az esettel kapcsolatban.

Lorenzót azért verték meg az osztálytársai, mert testnevelés-és informatikatanára állítólag azt mondta, aki megüti, kap egy ötöst a Blikk információ szerint.

A megvert kisfiú azt mondta, nem tudja, miért uszította rá a tanár az osztálytársait, előtte annyit kérdezett tőle, mi lesz informatikából a házi feladat.

A fiú nyakán lévő sérülés még most, napokkal az eset után is látható. Lorenzó azt mondja, a nyaka és a háta még mindig fáj.

A hétfői támadásról csak kedden beszélt a szüleinek a kisfiút, a mezőcsáti iskolában szerdán szembesítették a feleket.

A tanár az iskolában beismerte a tettét, a szülők pedig feljelentést tettek ellene. A rendőrök január 31-én hallgatták ki az 55 éves, helyi férfit kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt, de nekik már nem vallotta be, mit tett, nem ismerte el felelősségét. A fiú édesapja elárulta, hogy a felbujtó tanár megkörnyékezte őket. Azt kérte tőlük, vonják vissza a feljelentést és intézzék máshogy az ügyet. A férfi erre nem volt hajlandó.

- magyarázta a gyerek édesapja.

A Mezőkövesdi Tankerületi Központ elítéli az erőszak minden formáját, és az intézményben belső vizsgálat indult az ügyben, a tankerület pedig, mint munkáltató, megtette a szükséges intézkedéseket. Úgy tudjuk, az érintett pedagógus szerda óta nem tartotta meg az óráit az iskolában.