Késsel támadt rendőrökre egy aljas bűnöző Jászapátiban

Vágólapra másolva!
A rendőrök egy Jászapátiban élő férfit akartak kihallgatni lopás miatt, de az ellenállt. Először az élettársát és a gyereküket tartotta maga elé élő pajzsként, majd egy késsel kezdett fenyegetőzni.
Vágólapra másolva!

A rendőrök 2020-ban azért mentek ki a jászapáti házhoz, mert egy lopás miatt indult ügyben indokolttá vált kihallgatni az ott élő, 26 éves férfit. Az ajtót a tulajdonos nyitotta ki, aki azt mondta, hogy a férfi nincs ott. A rendőrök ellenőrizték a házat, és az egyik szobában megtalálták a férfi élettársát, aki az 1 éves gyerekével feküdt egy szivacson. Ekkor vették észre a férfit, aki a szivacs alatt bujkált. Felszólították, hogy jöjjön elő. A férfi erre azt ordította, hogy őt a rendőrök nem viszik sehova, majd hátulról átkarolta a gyereket tartó élettársa nyakát és az ágyra rántotta őket.

A rokonait szorosan maga előtt tartva azzal fenyegetőzött, hogy vagy a rendőrökben, vagy magában kárt fog tenni.

Az egyik rendőrnek sikerült szétfeszítenie a karjait, így a nő és a gyerek kiszabadult.

Forrás: Ügyészség.hu

A férfi ekkor az egyik párna alól kivett egy konyhakést, aminek a nyelével megütötte az egyik rendőr karját, majd öngyilkossággal fenyegetőzött.

A rendőr zseblámpájával a szemébe világított, ami megzavarta, úgyhogy a kezét a szeme elé tartotta. Így sikerült lefegyverezniük és elfogniuk. A bíróság felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt 6 év börtönbüntetésre ítélte a rendőrökre támadó bűnözőt. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosbítás miatt fellebbezett.