Gyurcsány megint kiadja az utasításokat a dollárbaloldalnak

Gyurcsány Ferenc, baloldal, DK,
Gyurcsány Ferenc mondja meg a baloldalon, mi történjen.
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc ma úgynevezett évértékelőt tart, melynek célja az, hogy újra eligazítást tartson a dollárbaloldalnak, és megint bizonyítsa, ő a vezér a baloldalon. Gyurcsány pártja az elmúlt hetekben sorra rabolta ki a többi baloldali pártot, átültetve saját pártjába politikusaikat. Gyurcsány az elmúlt években sorra alázta meg baloldali szövetségeseit, gyakran írt velük kapcsolatban lejárató posztokat, vagy mondott megalázó véleményt valamelyik tévécsatornán. Ezek a megnyilvánulások egyetlen célt szolgáltak: senki ne higgye azt, hogy nélküle bármilyen témában döntés születhet a baloldalon, ő a vezér, az ő utasításait kell követni. Mára már önként csatlakoznak a baloldali politikusok a Gyurcsány-párthoz annak érdekében, hogy a párt keretein belül továbbra is folytathassák a megélhetési politizálást.
Vágólapra másolva!

Február 5-én tartja XIII. kongresszusát Gyurcsány pártja, a Demokratikus Koalíció (DK).

Gyurcsány Ferenc tehát ismét eligazítást tart a baloldali politikusoknak, elmondja, mi az elvárás, amit teljesíteniük kell.

A legnagyobb ellenzéki párt elnöke kedvcsinálóként egy félperces videót is hozzátűzött a Facebook-bejegyzéséhez. Mind a videó, mind a zene olyan érzetet kelt a nézőben, mintha a párt valami nagy bejelentésre készülne. Ezt sejteti a kísérőszöveg utolsó mondata is: a Köztársaság következő kormánya készül feladatára.

Gyurcsány a baloldal igazi vezére

Még tavaly írt arról a régi indexesek Telex nevű propagandaoldala, hogy az országgyűlési választási kampányban volt egy belső levelezési felülete a baloldali pártelnököknek. Az „Elnökök" elnevezésű Signal-csoportban április 4-én Márki-Zay Péter kapott egy olyan értesítést, hogy "Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból." Mint később kiderült, Gyurcsány nemcsak a virtuális térben tette ki Márki-Zayt, hanem a valóságban is. Mindez arra enged következtetni, hogy valóban a bukott miniszterelnök az, aki megszabja az irányokat a baloldalon.

Gyurcsány jellemzően mások megalázásával és a szövetségesei félelemben tartásával éri el céljait.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

A bukott miniszterelnök kiadja az utasításokat

Gyurcsány Ferenc még 2020. februárban tartott évértékelő beszédében és azt követő felszólalásában is világossá tette, hogy ki a főnök. Kijelentette:

Ezzel nem politikai ellenfeleinek üzent, hanem baloldali "szövetségeseinek", akiknek tisztán tudtára adta, hogy

sem most, sem pedig a jövőben nem történhet semmi az ő jóváhagyása nélkül, ezért értelmetlen is próbálkozni..

Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó Forrás: MTI/Kovács Tamás

Így verte szét az MSZP-t

Korábban beszámoltunk róla, hogy az MSZP 2022-re az egyik legjelentéktelenebb párt lett a baloldalon, a szocialisták totális összeomlása azonban sok időbe tellett. A pártot alaposan meggyengítette Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszéde, a rendőrterror és a Gyurcsány-Bajnai-kormányok drámai megszorításai. 2010-ben az MSZP még a legerősebb ellenzéki párt volt, Gyurcsány Ferenc azonban

fokozatosan bomlasztotta és építette le a szocialistákat, kezdve a Demokratikus Koalíció megalapításával, majd a szocialista képviselők kiléptetésével.

Mostanra eljutottunk oda, hogy a baloldali összefogás keretében az MSZP összesen 10 mandátumot tudott szerezni az országgyűlési választáson, Gyurcsányék pedig 16-ot, ezzel ők lettek a legerősebb párt a baloldalon. Mindez azt jelenti, hogy az MSZP csak 2018 és 2022 között a felére csökkent az országgyűlési képviselők tekintetében. Eközben Gyurcsányék 9-ről 16-ra emelték mandátumaik számát.

Egyre több ellenzéki politikus hagyja ott saját pártját Gyurcsányért

Ahogyan arról az Origo beszámolt, a Gyurcsány-párt közleményben számolt be arról, hogy Horváth Attila, Szombathely MSZP-s alpolgármestere és Kopcsándi József, Szombathely MSZP-s önkormányzati képviselője is a DK-ban folytatja a munkát. Az átlépés okáról Horváth Attila a Facebook-posztjában úgy fogalmazott, hogy

országosan a Demokratikus Koalíció jelenti az egyetlen kormányzóképes erőt az ellenzékben, Gyurcsányné és az árnyékkormány csak még látványosabbá tették ezt.

Gyurcsány Ferenc szépen lassan felszalámizza a baloldalt Forrás: Facebook

Ismert: csak az elmúlt hónapokban több baloldali párt is kénytelen volt komoly veszteséget elkönyvelni, miután politikusaik úgy döntöttek, a DK-nál folytatják karrierjük építését, amivel Gyurcsány Ferenc egyre csak hizlalja saját pártját.

Közéjük tartozik Déri Tibor, a momentumos újpesti polgármester; Szücs Balázs, Erzsébetváros párbeszédes alpolgármestere; Erdősi Éva, korábbi párbeszédes politikus, az ellenzék volt közös csepeli polgármesterjelöltje; Szilágyi Szabolcs, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője; Bodrozsán Alexandra, a Momentum kecskeméti önkormányzati képviselője; Buzinkay György, a Momentum korábbi elnökségi tagja, illetve Juhász Béla, momentumos sződligeti polgármester.

Legutóbb pedig Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd korábbi országgyűlési képviselője, pártigazgatója választotta Gyurcsányékat.

Korábban egyébként elsősorban MSZP-s politikusok léptek át Gyurcsány Ferenc pártjába, mert a jövőjüket ott látták biztosítottnak.

Közéjük tartozik Szaniszló Sándor XVIII. kerületi és Kiss László óbudai polgármester, Trippon Norbert újpesti alpolgármester és Farkas István, valamint Szabó Gábor önkormányzati képviselő. Szintén átlépett a DK-ba Molnár Gyula, az MSZP egykori elnöke, illetve Kazincbarcika korábbi szocialista alpolgármestere, Klimon István is.

Kunhalmi Ágnes panaszkodik

mondta Kunhalmi Ágnes (MSZP) arról, hogy Gyurcsány Ferenc pártja legutóbb két újabb MSZP-s politikust rabolt el. Az MSZP-s átigazolások miatt a párt társelnöke a helyzetet keménynek nevezve kijelentette:

nem lehet feláldozni a következő választásokat öncélúan egyetlen párt oltárán.

Gyurcsány a háttérben lesben várja, kire csaphat le Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Kunhalmi szerint

Akiknek nagyon bejött az átigazolás

Ma már Bősz Anett és Gy. Németh Erzsébet is Gyurcsány pártjának tagjai.

Bősz Anett, független országgyűlési képviselő csatlakozott a parlamenti frakciójához, annak ellenére, hogy korábban "rombolónak" nevezte Gyurcsány Ferencet.

Bősz Anett a tavalyi áprilisi országgyűlési választást követően a Párbeszéd csoportjába ült be, azonban a szocialistákkal való politikai nézeteltérése miatt később a független képviselőséget választotta. Végül Gyurcsánynál kötött ki, és tavaly hiába esett ki a parlamentből, csak találtak neki helyet, így megkapta Karácsonyék hivatalában a főpolgármester-helyettesi pozíciót.

Bősz Anett és Gy. Németh Erzsébet Forrás: Facebook

Gy. Németh Erzsébet, Karácsony Gergely helyettese, Gyurcsány Ferenc hű embere óriási karriert tudhat maga mögött, hiszen mindig tudta, mit kell tennie, hogy jól fizető pozíciókba üljön be és magas fizetést vigyen haza. Gy. Németh pályafutásában egészen döbbenetes, hogy szinte mindenféle választáson – parlamenti, polgármesteri, főpolgármesteri, ellenzéki előválasztás – megmérettette már magát, de mindig elbukott, most mégis ott tartunk, hogy a baloldal országos listájának 14. helyéről bejutott az Országgyűlésbe, és a főpolgármester-helyettesi pozícióját lecserélte a mentelmi joggal járó parlamenti képviselőségre.