Beismerte Soros brüsszeli embere, hogy hazudott Magyarországról

Gwendoline Delbos-Corfield, képviselő, EP, politikus, Európai Parlament
Gwendoline DELBOS-CORFIELD in the EP in Strasbourg
Vágólapra másolva!
Szerdán már úgy fogalmazott; „soha nem tenne olyan feltételezéseket, hogy a magyar titkosszolgálatok részéről kiszivárogtatás folyik Oroszország felé" - írta a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő keddi beszédében azt mondta a Budapest és Brüsszel önkormányzata által szervezett, Városok a jogállamiságért címmel tartott konferencián, Magyarország és Lengyelország szisztematikus problémákkal küzd a jogállamiság terén. Szavai szerint a jogállamiság helyzete Magyarországon olyan mértékben romlott, hogy nehéz hinni abban, hogy a helyzet könnyem megfordítható. Közölte: noha úgy tűnik, demokrácia van Magyarországon, a tekintélyelvű rendszer kiépítésének lassú folyamata tapasztalható.

Az EP-képviselő azt kijelentette: Magyarország konkrét veszélyt jelent az Európai Unió számára.

a hírek cenzúrázásában és a félelem keltésében a lakosság körében.Tanulni kell a magyar esetből. Az Európai Uniónak meg kell tanulnia megvédeni magát a belülről érkező támadásokkal szemben - tette hozzá a zöldpári EP-képviselő.

„Semmiféle bizonyítékom nincs"

Gwendoline Delbos-Corfield szerdán a Népszavának nyilatkozva mentegetőzött: „pontatlanul fogalmaztam, amikor az említett szivárogtatást említettem, amellyel kapcsolatban semmiféle bizonyítékom nincs, és remélem, hogy nem is ez a helyzet. A brüsszeli városházán tartott panelbeszélgetés résztvevőjeként arról beszéltem, hogy akad egy hely az Európai Unióban, ahol van tere az orosz beavatkozásnak. Van egy kormány, a magyar, amely nem megbízható partnere a többi tagállamnak az orosz-ukrán konfliktusban" - idézte fel.

„Ezt egyebek mellett a budapesti külügyminisztérium elleni orosz hackertámadásokkal akartam szemléltetni. A magyar hatóságok tudtak erről, hosszú ideig mégsem tettek semmit az ellen, hogy információk, köztük bizalmas információk szivárogjanak ki az oroszokhoz. Erre gondoltam, de helytelenül fejeztem ki magam" - tette hozzá a francia zöldpárti EP-képviselő.

Delbos-Corfield most ezt mondta:

Kovács Zoltán: Néhányan még csodálkoznak, hogy miért alacsony a bizalom Brüsszel iránt

A Népszava cikkében arra is felhívta a figyelmet, hogy Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő a Twitteren szólította fel helyreigazításra nem csak a pontatlanul fogalmazó francia EP-képviselőt, hanem a rendezvény szinte valamennyi résztvevőjét.

„Didier Reynders az Európai Bizottságtól részt vesz baloldaliak és a Zöldek, valamint a magyar ellenzéki Karácsony Gergely találkáján. Gwendoline Delbos-Corfield európai parlamenti képviselő

teljesen alaptalan állításokat terjeszt a magyar kormány szivárogtatásáról.

A sajtó talpnyalói pedig visszaböfögik a rágalmakat. Néhányan még csodálkoznak, hogy miért alacsony a bizalom Brüsszel iránt"