Üvöltöző, agresszív emberektől rettegnek Óbudán és Békásmegyeren

Vágólapra másolva!
A harmadik kerületiek szerint náluk rendszeresen történik olyasmi, ami aggodalomra ad okot. Egy nő például arról beszélt a Metropolnak, hogy Békásmegyeren egyre rosszabb a közbiztonság és szerinte a gondot az önkormányzati lakások jelentik, amelyeket gyakrabban is ellenőrizhetnének. Sokan már azon gondolkodnak, hogy elköltöznek onnan.
Vágólapra másolva!

A helyiek szerint a közbiztonságon sokat ront, hogy egyre jobb az idő.

– írta egy közösségimédia-csoportba az egyik kerületi lakó.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy Békásmegyeren élő a Metropolnak arról beszélt, hogy a legtöbb érintett házban bérlakások vannak.

Azt szeretné, ha ezeket a lakásokat többször ellenőriznék, és a többi lakót is megkérdeznék arról, hogy minden rendben van-e velük.

- mondta a lapnak a nő, majd hozzátette, hogy este nem mernek az utcára menni, és a családok is féltik a gyerekeiket. A nő elmondta, hogy úgy másfél hónapja bement az egyik dohányboltba a párjával. Szemtanúi voltak annak, hogy egy fiú és egy lány veszekedik egymással.

A vita odáig fajult, hogy a fiú az utcán megkergette a lányt.

– tette hozzá, és arról beszélt, egyszerűen nem érti, miért nem tesznek semmit az ilyen emberek ellen.

Egy óbudai panelben élő férfiről pedig köztudott,

hogy hajléktalanokat visz fel a lakásba.

Ezektől az emberektől rettegnek a szomszédok. A lap meg is nevezte a házat. A III. kerületi Madzsar József utca 5. szám alatti panelház lakói a költözést fontolgatják.