Így végzett terhes feleségével a nyírkátai férfi

Kihallgatták, a nyomozók, a nyírkátai, emberölés, gyanúsítottját, 2023. 05. 28.,
Vágólapra másolva!
Kihallgatták a nyírkátai emberölés gyanúsítottják a szabolcsi rendőrök. A 31 éves férfi elmondta, mit tett várandós feleségével. 
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint a férfi május 27-én hajnali 3 órakor ment el a házhoz, ahová a felesége menekült előle.

a férfi rendszeresen rátámadt a feleségére Forrás: TV2 Tények

Az asszony a barátnőjénél húzta meg magát azok után, hogy a férfi rendszeresen rátámadt és még azután sem kímélte, hogy teherbe esett. Halála napján is az első, közös gyereküket várta. Már négy és fél hónapos terhes volt.

A férfi a hajánál fogva megragadta és arra kényszerítette, hogy menjen vele,

majd egy erdőbe vonszolta az asszonyt, közben többször megütötte, végül megfojtotta.

Áldozata holttestét 8 óra után Nyírkáta külterületén találták meg a helyiek. A férfi elmenekült, de még aznap délben elfogták a rendőrök egy szántóföldön.

kihallgatták a nyomozók a nyírkátai emberölés gyanúsítottját Forrás: police.hu

A nyírkátai gyilkosság gyanúsítottját a vármegyei rendőr-főkapitányságra vitték, ahol kihallgatták és őrizetbe vették. Beismerő vallomást tett. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kezdeményezte az ügyészeknél a 31 éves, emberöléssel gyanúsított támadó letartóztatásának indítványozását.